A Nép Ügyvédjéhez 2024-ben benyújtott petíciók nagy részében az életszínvonallal, az oktatási és az egészségügyi rendszerrel, illetve a tulajdonjogaik elismerésével kapcsolatos panaszaikat fogalmazták meg a polgárok – derül ki az intézmény tavalyi tevékenységi mérlegéből.
Tavaly több mint 12 ezer petíció érkezett a Nép Ügyvédjéhez, további több mint 3600 esetben pedig hivatalból indított vizsgálatot az intézmény, ha adott esetről értesült, legtöbb esetben a központi vagy a helyi médiából, ritkábban a közösségimédia-felületekről, még ritkábban civil szervezetek jelzései alapján. A jelentésben emlékeztettek, hogy petícióval fordulhat az ombudsmani hivatalhoz minden olyan természetes személy – állampolgárságtól függetlenül –, aki úgy érzi, hogy megsértették a jogait a központi vagy helyi közigazgatási hatóságok. A petíciók elbírálása után az intézmény ajánlásokat bocsát ki, szankcionálási joga nincs – hangsúlyozták. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.