Erdélyi Múzeum-EgyesületHáromszéken üléseznek

2025. február 20., csütörtök, Közélet

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya áprilisban Kovásznán tartja a 33. tudományos ülésszakot, amely nem csak szakmai fórum, de a különböző szakterületek, régiók és nemzedékek képviselőinek találkozója, lehetőség az eszmecserére, ismerkedésre és együttműködésre is. A szervezők tájékoztatása szerint az előadások összefoglalóját február 21-ig lehet beküldeni és szintén eddig érvényes a kedvezményes jelentkezés is.

  • Műhelyfoglalkozás a tavaly Marosvásárhelyen tartott 32. tudományos ülésszakon. Fotó: Facebook / EME orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztály
    Műhelyfoglalkozás a tavaly Marosvásárhelyen tartott 32. tudományos ülésszakon. Fotó: Facebook / EME orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztály

A gróf Mikó Imre által 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) orvostudományi szakosztálya 1906-ban vált önállóvá. 1950-ben a kommunista diktatúra betiltotta az erdélyi magyar tudományosság egyik legfontosabb fóruma, az EME működését, de munkásságával a közösség tovább éltette a közel százéves hagyományt, és erre alapozva indult újra az egyesület 1990-ben.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű képzésének köszönhetően az orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztály az EME legnépesebb és legdinamikusabb szakosztályává vált – hangsúlyozza a közelgő kovásznai tudományos ülésszak beharangozójában a szervezőbizottság részéről dr. Albert András. A szakosztály a magyar orvos- és gyógyszerészképzés háttérintézményeként évtizedeken át segítette és fenntartotta az ellehetetlenített magyar nyelvű szakképzést, ösztönözte az aktív romániai orvos- és gyógyszerésztársadalmat a tudományos közreműködésre és támogatta a fiatal szakemberek szakmai fejlődését.

A szakosztály tevékenységének csúcspontját az évente megrendezett tudományos vándorgyűlések jelentik, amelyek lehetőséget biztosítanak az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti tudományok legfrissebb eredményeinek megismerésére, különös tekintettel azok gyakorlati alkalmazására – hangsúlyozzák a szervezők. A tudományos ülésszakon továbbképző és plenáris előadások, valamint szabadon választott tudományos bemutatók hangzanak el, a programot a jelentkezések lezárása után véglegesítik.

A Kolozsvári Akadémiai Bizottság a konferencia társszervezőjeként vesz részt az eseményen, amelyet a romániai orvos-, fogorvos- és gyógyszerész kollégiumok akkreditálnak. Ez különösen fontos, mivel az egészségügyi szakemberek számára a továbbképző tanfolyamokon való részvétel követelmény szakmai engedélyük megújításához.

Az EME orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya legutóbb 2017 áprilisában tartotta tudományos ülésszakát Háromszéken, szintén Kovásznán, amelyen több mint négyszáz orvos vett részt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2025-02-20: Közélet - Nagy D. István:

Átalakul az egykori kazánház (Sepsiszentgyörgy)

A megyei önkormányzat egy régi elképzelése kezd formát ölteni azzal a beruházással, amely révén a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár mögött található kazánházépület konferencia-központtá alakulna – tájékoztatta lapunkat Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Az állami költségvetésből idén erre a célra is forrásokat biztosítanak. Az alelnök szerint a majdani multifunkcionális termet a könyvtár és a megyei önkormányzat is használná, a megvalósítás pedig várhatóan több évet vesz fel.
2025-02-21: Kultúra - Mózes László:

Sepsiszentgyörgyi időutazás Cseh Tamással

Alig észrevehető, mégis meghatározó évfordulóhoz közeledik Sepsiszentgyörgy kultúrát kedvelő és értékelő közössége: harmincöt esztendeje adott emlékezetes koncertet Cseh Tamás (1943–2009) a Tamási Áron Színházban. E rendkívüli alkalommal ismeretségek, barátságok születtek, aztán évekkel később, 1997 májusában is tartott egy lemezbemutató koncertet. A legendás, közösségteremtő dalnok mély nyomot hagyott Sepsiszentgyörgyön, mind szűkebb, mind tágabb környezetében, ennek jegyében azóta több emlékműsor is született. Az szinte teljes mértékben rendhagyó, hogy Gajzágó Zsuzsa, a Tamási Áron Színház társulatának színművésze zenészekkel, színész kollégáival együtt 2025. január 21-én immár a harmadik Cseh Tamás szellemiségét megidéző műsorát mutatta be. Ezek amolyan emlékeztető „utóiratok”, és azt is jelzik, az életérzéseket közvetítő dalok teljesen egyediek, immár a magyar kulturális örökség felbecsülhetetlen értékű darabjai. Az alábbiakban felnagyítjuk Cseh Tamás és Sepsiszentgyörgy kapcsolatának néhány filmkockáját.