„Az idő a legérdekesebb dolgok egyike. Szubjektív és objektív egyszerre. Elmúlt és lesz. A múltat felidézzük, kutatjuk, a jövőt tervezzük, megjósolnánk. Legrövidebb a jelen. Mire megragadnánk, tovatűnik.” Ismeretlen szerző tette közzé a világhálón ezt a frappáns meghatározást. Egy olyan témáról, amely mindenkit érdekel. Egyszerű közembert, természettudóst, írót, költőt egyaránt.
Hippói Szent Ágoston is felteszi a kérdést és válasza ránk, emberekre jellemző: „Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom. Ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.” Meghatározás szerint a szubjektív idő – belső időészlelésünk – eseményekhez kötődik, ezért sohasem egyformán telik, tartamérzete függ az életkortól, az események személyes jelentőségétől.
Az idő alapegysége a másodperc. Friss Nobel-díjasunk, Krausz Ferenc munkájából már a laikus is tudja, hogy a közvetlenül mért legkisebb időtartam az attoszekundum (a másodperc egymilliárdod részének az egymilliárdod része). Elképzelhetetlenül kis idő! A többszörösök már ismertebbek, a perctől a milleniumig. Ám itt is van érdekesség, hisz létezik olimpiád is, ami 4 éves ciklust jelent, vagy a generáció, ami 25 évet ölel fel.
József Attila fiatalon írta: „Lement a nap nyugaton, / Följött a nap keleten. / Egyszerű ez. / Él az, aki eleven.” Később már így fogalmaz: „Az elmúltba szemem tétován tekint /Egy percre csak! Üldözi a jelen, / Nem pihenhet régi emlékeken, / Únos untalan visszatér megint.” Ady így szól: „Emlékezem, hogy tegnap örültem / S körülöttem tegnapok, holtak. / Csak a mát nem látom sehol sem. / Mi lesz holnap?” Reményik már derűsebb: „Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő, / Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed, / Te tudod: az örök seb mese csak, /Egy seb ha nyílik, a másik heged, /Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő, / A perced ír, az órád irgalom, / Az éveid csupa szent sebkötések, / Vezess, vezess, mi követünk vakon.” Juhász Gyula szomorúan döbben rá az idő megállíthatatlanságára: „Minden reggel / Búcsúszavak jönnek sereggel. / Minden délben / Úgy érzem, éltem és már holtra értem. / Minden este /Reménynek, vágynak mindörökre veszte. / Minden éjjel / Ölelkezem a fojtó semmiséggel. / S reggel, reggel / Új búcsút járok tűnő életemmel.” Csokonai egész modern: „Óh, idő, te egy egész! / Nincsen neked sem kezdeted, se véged; / És csupán a véges ész / Szabdalt fel apró részeidre téged.” Kosztolányi ideje egészen dermesztő: „Az óra áll. És száll a pillanat, / eltűnnek a napok, múlik az év, / a század, ezred és az óra áll. / Az illanó idő szívdobbanása / remegve lüktet által a szobán, / s nincs semmi, semmi nesz, csak némaság.”
Mi lehet a feloldása e sok szomorúságnak? A minőségi tartalommal megtöltött idő. A szeretetben, jóságban megélt minden perce életünknek. A pozitív attoszekundumok évszázadnyi boldog életet szülnek!
Pálmai Tamás
Fotó: Pixabay
