Eseményekben, programokban bővelkedő évet tud maga mögött a Sepsibükszádi Ifjúsági Szervezet (Bifisz), mely jövőre fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli. Az elmúlt év megvalósításairól, sikereiről, az újabb célkitűzésekről a szervezet vezetője, Gergely Ágnes pedagógus beszélt lapunknak.
Nemcsak az előző év, de az új esztendő kezdete is meglehetősen mozgalmas a Bifisz berkeiben, a januári háttérmunka és megbeszélések után februárban nagy érdeklődésre számot tartó eseményeket kínálnak nem csupán a település fiataljainak. A szervezetet összefogó Gergely Ágnessel egy telefonhívásokban bővelkedő délután beszélgettünk, és örömmel újságolta: a hétvégére tervezett filmvetítést duplázni kell, mert nagyon sokan kíváncsiak a Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus, zenés magyar vígjáték sepsibükszádi bemutatójára. Készülnek ugyanakkor a télbúcsúztató farsangi kosaras bálra is, amit szintén e hétvégén tartanak a település kultúrházában.
Gergely Ágnes az előző napok eseményei között említette a falu legidősebb házaspárjának köszöntését is, melyre a házasság hete kapcsán került sor. Kifejtette: egy tavaly indult kezdeményezésről van szó, a helyi fiatalokkal összefogva akkor nem csupán köszöntötték a több mint hat évtizede házasságban élő időseket, hanem interjút is készítettek velük, azt az alkalomra készített lapban kiadták és szétosztották a faluban. Márciusban évről évre a nemzeti ünnephez kötődő megemlékezés a kiemelkedő esemény Sepsibükszádon, a hagyományokhoz híven kokárdát készítenek, néhány nappal korábban pedig a hölgyeket, asszonyokat is köszöntik a templomban.
Első alkalommal szerveztek beerpong-bajnokságot
A Bifisz nyárra tervezett tartalmas foglalkozásait júniusban a gyermeknap indítja, idén immár ötödik alkalommal ünneplik színes programokkal ezt a jeles napot. Gergely Ágnes felidézte, négy évvel ezelőtt a szervezet tagjai saját zsebpénzüket összeadva gyűjtötték össze a gyermeknapi programokra az anyagi fedezetet, az elmúlt két évben azonban már pályáztak, így sikerült zenekart is meghívni a rendezvényre. Megjegyezte, tanítóként számára ez igen jelentős esemény, melyre mindig nagy lelkesedéssel készülnek, tavaly mintegy 60–70 résztvevője volt az egész napos színes programsorozatnak.
A tavalyi, nagy sikerű tábort szintén megismétli idén a szervezet. Gergely Ágnes elmondta, délelőttönként táncoltak, a délutánokat szabadidős tevékenységek töltötték ki, kirándultak a kisvonattal, sportnapot tartottak, kézműveskedtek, esténként a vetítés mellett társasjátékozni, bulizni is lehetett. Különleges közösségi élménynek bizonyult, hogy a táborozók a tornateremben aludtak, s mivel igény van rá, ez idén is így lesz – jegyezte meg a Bifisz elnöke. Úgy értékelte, a tábor egyrészt a tánccsoport tagjai számára volt hasznos, másrészt lehetőséget teremtett arra, hogy a fiatalok ismerkedjenek, barátkozzanak. A Bifisz jelenlegi tagjainak tíz évvel ezelőtt az akkori fiatalok szerveztek tábort, a hagyományt folytatva a mai szervezők pedig azt remélik, lesz utánpótlás, amely a következő nemzedékeket szintén megörvendezteti a nyári táborral – jegyezte meg Gergely Ágnes.
A sepsibükszádi falunap gyermek- és ifjúsági foglalkozásainak felelőse szintén a Bifisz, a tevékenységek biztosítására a múlt évben pályáztak. A fiatalokat csapatösszerázó programmal szólították meg, és tervezik, hogy ebben az évben is megtartják, hiszen fontos, hogy a szervezeti munka mellett időt szánjanak a pihenésre, a szórakozásra is – vázolta Gergely Ágnes. Ennek kapcsán fűzte hozzá, hogy novemberben ifjúsági szervezetek számára hirdettek beerpong-bajnokságot és bulit, így sikerült közelebbről is megismerni Bacon Község Ifjúsági Szervezete tagjait, illetve a környékbeli fiatalokat. Az év vége a téli ünnepek jegyében telt, nagy sikere volt az adventi ablakos kalendáriumnak, illetve a hozzá kapcsolódó játéknak, nem maradt el a Mikulás-járás sem, a mikójfalusi Nagykürt 1995 Fúvósegyesület közreműködésével pedig karácsonyi koncert emelte az ünnepek hangulatát. Az ünnepváró programokra minden bizonnyal idén is sor kerül.
Pillanatkép a nyári táborból
Az ifjúsági szervezetet 2022 óta vezető Gergely Ágnes úgy értékelte, a tavalyi év más tekintetben is eredményes volt: öt sikeres pályázatot állítottak össze, a Bethlen Gábor Alap mellett a megyei tanács és a Communitas Alapítvány támogatása segítette tevékenységeik megvalósítását, melyekre összesen 15 ezer lejes keretet gyűjtöttek össze. „Ez nagy előrelépés volt” – jegyezte meg.
A Bifisz működése kapcsán érdeklődésünkre elmondta, ősszel szigorítottak a szervezeti szabályokon, így némiképp „szűkült a csapat, de jó értelemben” – hangsúlyozta. Jelenleg 30–35 tagot számlál a Bifisz, köztük egy igen aktív, alapemberekből álló maggal, és úgy tapasztalja, többekben megérett az elhatározás, hogy a falu érdekében, életéért tegyenek, önkénteskedjenek. A legfiatalabbak nyolcadik osztályos diákok, ők most tapasztalják meg „belülről”, miként működik az ifjúsági szervezet. Gergely Ágnes bízik abban, hogy lesz utánpótlás, aki munkájukat folytatja, és megjegyezte: ebben a szülők is támogatják, ugyanakkor Sepsibükszád önkormányzata és a Mikes Ármin Általános Iskola munkaközössége egyaránt segíti, támogatja az ifjúsági szervezetet. „Sok a feladat és sokrétű, de szeretjük csinálni” – ismerte el.
A jövőre húszéves Bifisz az elsők közt volt a Háromszéken hivatalosan bejegyzett ifjúsági szervezetek között, és – mint elhangzott – bár adódtak mélypontok működése során, tagjai igyekeztek tevékenyek maradni, fejlődni. Gergely Ágnes elmondta, az évfordulót egy nagyobb, jubileumi eseménnyel szeretnék megünnepelni a sepsibükszádi fiatalok.