Mintegy négyéves munka gyümölcse érik be Kézdiszentléleken: a nagyközség egymillió euró értékű pályázatot nyert úthálózata korszerűsítésére, amiből út épül a Perkőre is. Ez azt jelenti, hogy a meglévő keresztút mellett egy újabb pontról lehet majd a felső-háromszékiek szent hegyét megközelíteni.
A kézdiszentléleki önkormányzat a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökségnél (AFIR) pályázott sikeresen, az elnyert egymillió euróból, mintegy húszszázalékos önrészt hozzátéve egyebek mellett újabb utat építenek a Perkőre a község és a szomszédos Kézdiszentkereszt között. „Volt egy bizonyos pontrendszer, feltétel volt, hogy a korszerűsítendő út bizonyos épületeket érintsen, azok közelében haladjon el. Elsősorban cégekről van szó, de oktatási intézményekről is, így a községközpontba beletartozik az Iskola utca, de a volt termelőszövetkezet környéke is, ahol több vállalkozói engedéllyel tevékenykedő személy van. Szárazpatakon is beleesik egy rész, a temető környékén” – magyarázta az elöljáró.
Kifejtette: ami a Perkőre vezető utat illeti, a pénz nem elegendő, hogy a hegycsúcsig feljussanak, de szinte a tetőig kivezet majd. „Nagyon festői helyről van szó, az út egy része aszfaltozva lesz, a maradék szakaszt pedig kövezéssel tesszük járhatóvá. Célom az is, hogy azon a részen piknikezőhelyeket alakítsunk ki, ugyanis a vidék mind télen, mind nyáron gyönyörű” – mondta Balogh Tibor.