Lemhényből indulva

Vetített képes előadás a múzeum 150 évéről Lemhényben – ezzel a címmel hívták az érdeklődőket a községháza gyűléstermébe, ahol a településen született Vargha Mihály foglalta össze az intézmény másfél évszázados történetét és nyújtott betekintést annak mindennapjaiba.

A meghívottat Jénáki Csongor polgármester köszöntötte, majd Vargha Mihály belevágott elő­adásába, kezdésnek elmondva: pontosan 52 esztendeje, hogy elhagyta Lemhényt, kereken ötven kilométerre van az otthona. „Úgy szokás mondani, hogy az ember nem mindig esik egybe a születési helyével, amit magáénak vall. A nővérem itt született Lemhényben bábaasszonnyal, én viszont nehéz eset voltam, és ezért bevittek Kézdivásárhelyre. Így nem vagyok lemhényi, de a negyedik naptól itt éltem, itt cseperedtem. Ugyan 1972-ben bekerültünk Kézdivásárhelyre, majd egyetemista lettem Jászvásáron, de rendszeresen visszajártam ide, nagymamámhoz. Nem kell mondjam, hogy nagyon meghatározó Lemhény számomra: az első meséket és történeteket a nagybátyáimtól hallottam a háborúról, éhínségről, örömökről és boldogságról, de Lemhénynek köszönhetem a hitemet is. Édesanyám tanító volt, tilos volt a káderek gyermekeinek hittanórára járni, titokban keresztelt meg Boros Áron plébános este tíz órakor. Elsőáldozó is így lettem, titokban, magántanulóként. Mikor egyetemista voltam, Kézdivásárhely végéből stoppoltam Jászvásárra és mindig átmentem Lemhényen. A forradalom a Hunyad megyei Piskin ért – ott tanítottam –, és nem volt kétséges számomra: hazajövök: vagy Kézdire, vagy Szentgyörgyre. Ez utóbbiban kaptam hamarabb helyet, a múzeum képzőművészeti osztályára vettek fel, azt vezettem 16 évig, majd az után megválasztottak igazgatónak” – mesélte röviden az élete eseményeit Vargha Mihály.

Templom, papok nélkül

Elmondta: mostani munkahelyére először lemhényi kisdiákként toppant be. „Másodikos vagy harmadikos lehettem, akkoriban az volt a szokás, hogy egy autóbusznyi gyereket elvittek egy városba, megmutattak egy gyárat – lássák, hogy a szocializmus milyen dicsőséges –, utána meg bevittek a múzeumba. Akkor láttam először a Kós Károly által tervezett épületet, és emlékszem, hogy mekkora benyomást tett rám. Számomra akkor templomnak tűnt, de mégsem papok voltak benne, hanem gyönyörű festmények és tárgyak, titokzatos dolgok. Hetekig a hatása alatt voltam, egy világ mozdult el bennem” – osztotta meg személyes gondolatait az intézménnyel kapcsolatosan. Elmondta: a vetített képes előadását sok helyen bemutatta, így Budapesten, Veszprémben, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is, de úgy gondolta, jó lenne elvinni azt falvakra is, hogy azok az emberek számára, akik nem tudnak a múzeumról, kerüljön közelebb az intézmény. „Úgy gondoltam: a szülőfalumban kellene kezdjem” – adott magyarázatot, hogy miért Lemhény a kiindulópontja a falvak járásának.

Székelyföld ékköve

Az igazgató az előadása folytatásában szintén személyesebb hangnemet ütött meg, úgymond kulisszatitkokat is megosztva a hallgatósággal a Cserey Jánosné Zathureczky Emília imecsfalvi kúriájában 1875-ben megalapozott gyűjteménnyel kapcsolatosan.

„Ahogy egy hógolyót legurítunk a hegyről, úgy vált a múzeumunk is egy hatalmas gömbbé, a kezdetben kis teremben kihelyezett családi ékszerekből, okmányokból, porcelán-, fa- és vastárgyakból, érem- és természettudományi gyűjteményből rendezett tárlatból jött létre a mostani, több százezres kollekció. Maga ez a történet, a születés és a fejlődés folyamata is regénybe illő” – hangsúlyozta Vargha Mihály. „Olyan intézmény jött létre, hogy Trianon előtt, a párizsi világkiállításon már jelen volt az intézmény – ez egy kevésbé ismert információ. Erre egy rézkarc emlékeztet, ami az alapgyűjteményünk része, és erre nagyon büszkék vagyunk” – magyarázta.

Fotó: Albert Levente

Beszélt a 2019 és 2023 között zajló felújításról is. „Uniós forrásokból, ötmillió euró ráfordítással valósult meg a munkálat, amiről sok szentgyörgyi kérdezte: miért kell felújítani, mikor olyan jól néz ki. Kívülről valóban úgy tűnt, hiszen remekül megépítették Kós Károlyék, de mi, akik benne »laktunk«, tudtuk, hogy mennyi baj van, kezdve az épületgépészettel, a tetőszerkezettel és a villanyhálózattal” – magyarázta, majd ismertette azt is, hogy mi található a múzeumban, milyen kiállításaik vannak. Hangsúlyozta: nemcsak az épület felújítása zajlott a megyei tanács által megnyert pályázat révén, hanem befejezték Kós Károly művét, az elképzeléseit tükröző, Csaba királyfit ábrázoló, gróf Bánffy Miklós rajza alapján készült vitrálé került az épületbe, a nagy tervező rajzai alapján készült korlát, kovácsoltvas mellvéd és más díszítőelemek, lámpatestek és a bejárati kapu, illetve még egy kilincse is. „Kós Károly elve az volt, hogy helyi alapanyagokból és helyi mesteremberekkel dolgoztasson, ezt mi is magunkévá tettük. Amit a felújítás alatt használtak, az mind háromszéki vagy legalábbis erdélyi volt” – hangsúlyozta.

Szót ejtett a Székely Nemzeti Múzeum régi nevének visszaszerzéséért folytatott harcról is, hiszen a hatóságoknak a rendszerváltást követően is szúrta a szemét a „székely nemzeti” szókapcsolat. Nemcsak azért folytattak harcot, hanem a politikusok segítségével azért is, hogy „hazahozzák” Gábor Áron rézágyúját, ami a múzeum egyik büszkesége.

Ami a régi és a modern ötvözését illeti, kifejtette: az intézmény lépést tart a technikával, segítségével a látogató csatában vehet részt, beöltözhet katonának és az érintőképernyős, többnyelvű megoldások is kellemesebbé teszik a múzeumban eltöltött időt. „Sok román ajkú, de kulturált, jó szándékú látogatónk van. Míg korábban, az 1990-es évek elején a vendégkönyvünkben román nyelven szidalmazták az intézményünket, mostanra nincs más, csak elismerő szavak. Úgy értékelik, hogy a múzeumunk egy szelete az európai kultúrának, buzdítanak és bátorítanak. Ha fel tudunk mutatni értéket mi, székelyek a velünk együtt élőknek, az nagyon jó, ez is közrejátszik az ellenségeskedés, a rivalizálás felszámolásában” – mondotta nem titkolt büszkeséggel az igazgató. Külön ismertette az alintézményeiket is: a kézdivásárhelyi, baróti testvérintézményeket és a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeumot.

Beszélt terveikről is: a Kovászna Megye Tanácsa által megvásárolt kisebb területen kávézót, könyves­üzletet, restaurátorműhelyt és múzeumpedagógiai termeket alakítanak ki, de itt kap helyet majd az adminisztráció is.

Végezetül arra buzdított mindenkit: keressék fel a múzeumot – amelynek a felújítást követően 1600 féle tájjellegű növényt és fát felvonultató parkja is van –, hiszen az élmény garantált.