Könyvbemutató
Február 27-én, csütörtökön 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban bemutatják a Köpec patakától az Inn folyóig. Benedek Pál székely határőr verses naplója, 1944. szeptember – 1945. június című könyvet.
A naplóról Préda Barna néprajzkutató, a kötet szerkesztője és Magyarosi Sándor hadtörténész beszélget. Köszöntőbeszédet mond Fodor Tamás, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja. A bemutatót megtiszteli Benedek Pál lánya, Baló Margaréta. A verses naplóból és az azt kísérő tanulmányból megismerhetjük a méltatlanul keveset kutatott erdővidéki 13. székely határőr zászlóalj sorsát a csobányosi harcoktól, a bátosi átszervezésen át egészen a nyugati fogságig.
Színház
VENDÉGJÁTÉK. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermében ma 19 órától az Udvarhely Néptáncműhely Darvas Benedek – Pintér Béla: Parasztopera című zenés tragédiáját mutatja be a Boér Géza-bérleteseknek (az előadás időtartama: 1 óra 20 perc). A szabadjegy 30 lejbe kerül.
KABARÉ. Kovásznán a Művelődési Központ színpadán ma 19 órától bemutatják a Csak komédia! című jubileumi kabaréelőadást. Fellépnek: Puskás Győző, Gönczy Katalin, Kelemen Barna, Cseke Péter, Halmágyi Éva és Szőlősi P. Szilárd. Énekel: Jakab-Bodoni Ildikó, rendező: Kovács Levente, producer: Jakab Zsombor. Bővebb információ a 0762 674 516-os telefonszámon.
Tánc
HÁROMSZÉK TÁNCSZÍNHÁZ. A Tiszán innen, Dunán túl című folklórműsort március 6-án, csütörtökön 19 órától tekintheti meg a kovásznai közönség a Kovásznai Művelődési Központ színpadán.
Kiállítás
AZ ERDÉLYI MŰVÉSZETI KÖZPONT mindkét sepsiszentgyörgyi tavaszi tárlata pénteken, február 28-án nyílik. Cseh Gusztáv (1934–1985) grafikusművész kiállításának megnyitójára 17.30-tól kerül sor az EMŰK földszinti kiállítóterében Lénárt Tamás művészettörténész közreműködésével. 18 órától a művészeti központ harmadik emeleti kiállítóterében Juhos Sándor (sz. 1974) festőművész tárlatát Bába István képzőművész és Bordás Beáta művészettörténész nyitja meg.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház műsorán ma 15.30-tól Woodwalkers (román feliratos), 16 órától Sehol se otthon – Bob Dylan (román feliratos), 17.30-tól Futni mentem (magyar romantikus vígjáték), 18.45-től és 20.45-től Hogyan tudnék élni nélküled? (magyar zenés vígjáték), 19.30-tól A brutalista (magyar feliratos).
KOVÁSZNA. Február 27-én, csütörtökön 19 órától a művelődési házban a Fekete pont című filmet vetítik. Jegyek elővételben a jegypénztárban 20 lejért. További információ a 0762 674 516-os telefonon.
Hitvilág
RÉGI SÍROK FENNTARTÁSA. A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia felkéri a húsz év óta meg nem váltott sírokba temetettek hozzátartozóit, hogy április 1-ig vegyék fel a kapcsolatot a plébánia hivatalával a sírhelyek további fenntartása érdekében. Amennyiben a megadott határidőig a sírfenntartást nem fizetik ki, a plébánia jogot formál, hogy a sírhelyek újraértékesítését kezdeményezze.
Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai, élő adásai: 6.45-től A nap evangéliuma, 7 órától szentmise Csíkdánfalváról, 7.50-től A hét plébániája, 8 órától Ébredjen a Mária Rádióval, 8.05-től Ima a hivatásokért, 9 órától imaszándékok fogadása, 9.15-től Dicsőséges rózsafüzér, 12 órától Úrangyala, 12.05-től Zsolozsma – napközi imaóra, 12.15-től Déli magazin. Honlap: mariaradio.ro.
Csűrátalakításokról
Kiállításmegnyitóval egybekötött könyvbemutatót tartanak Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban 27-én, csütörtökön. A tervezett program: 18–18.30-ig kiállításmegnyitó; köszöntőt mond Gazda Enikő (Székely Nemzeti Múzeum); Rodics Gergely (az Agri-Cultura-Natura Transylvaniae Egyesület elnöke): Az alkotási folyamat története – a BarnCulture projekt bemutatása; Várallyay Réka (művészettörténész, Pécsi Tudományegyetem, Művészeti kar): megnyitó; kerekasztal-beszélgetés 18.45–19.15-ig – Bogos Ernő: a faluképvédelem jelentősége és a csűrök új szerepe a modernizálódó székely falu képében; Esztány Győző: két csűrátalakítási terv bemutatása; Péter Alpár, Berze Imre, Rizmayer Péter és Szécsi János: képzőművészek és építészek együttműködése; könyvbemutató
19.15–19.25-ig Rodics Gergely: A csűrátalakításokról szóló kiadványok bemutatása. További részletek és regisztráció az Agri-Cultura-Natura Transylvaniae Egyesület acnt.ro/upcoming-events honlapján.
Zene
HANGVERSENYÉVAD. A 2024/2025-ös sepsiszentgyörgyi hangversenyévad idei első koncertjét a Szebeni Állami Filharmónia adja. A közönség február 28-án, pénteken 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében Dvořák, Monti, David Popper, valamint Pablo de Sarasate műveiből összeállított előadásukat hallgathatja meg, vezényel: Hermann Szabolcs. Jegyeket 40, illetve 20 lejért a központi szervezőirodában lehet vásárolni.
EGYHÁZZENEI HANGVERSENY. A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban március 1-jén 19 órától egyházzenei koncertet tart a Cantate Domino Horváth József vezényletével.
DANCS ANNAMARI márciusban erdélyi koncertturnét tart a Sturcz Szmollbend zenekarral és Serbán Attila musicalénekessel közösen. Március 13-án 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban csendülnek fel az énekesnő 29 éves zenei pályafutásának legismertebb dalai, valamint operett- és musicalslágerek. Jegyek a központi szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám), illetve az eventim.ro oldalon kaphatók.
ÜNNEPI HANGVERSENY. A 177 éve kirobbant magyar forradalom és szabadságharc hőseinek állít emléket a Csíki és Georgius kamarazenekarok koncertje, melyre március 15-én, szombaton 19 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház nagytermében. A koncertre a jegy 40, illetve 20 lejbe kerül, és a városi kulturális szervezőirodában lehet megvásárolni.
KÖKÉNY ATTILA énekes márciusi erdélyi koncertturnéja keretében Rakonczai Viktor zongoraművész és zenekaruk társaságában március 27-én, kedden 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében lép fel. Jegyek a központi szervezőirodában, illetve az eventim.ro oldalon kaphatók.
Röviden
JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos ma 13 és 15 óra között fogadja szerkesztőségünkben a jogi tanácsot igénylőket.
AUTÓBUSZOK MAROSVÁSÁRHELYRE. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) autóbuszokat indít Marosvásárhelyre március 10-én, hétfőn a székely szabadság napja alkalmából. Jelentkezni az SZNT sepsiszentgyörgyi székházában (Konsza Samu u. 21. szám) munkanapokon 9–13 óráig vagy a 0744 482 417-es telefonon, Kézdivásárhelyen Bakk Lászlónál (0746 777 981), Kovásznán Ferencz Botondnál (0726 187 753), Uzonban Ambrus Lászlónál (0752 208 117).
JAVÍTÁSI MUNKÁLATOK. Ma 8–18 óráig javítási munkálatokat végeznek a sepsiszentgyörgyi víztisztító üzemben. Ez idő alatt a város egyes részein a vízminőségi és nyomási paraméterek eltérhetnek a normálistól. A fogyasztókat kérik, amennyiben hiányosságokat tapasztalnak, panaszaikat jelezzék a 0744 326 104-es vagy a 0267 315 393-as telefonszámon.
TÚRA. Az EKE háromszéki szakosztálya kétnapos túrát szervez a Nagyhagymás hegységbe március 1-jén, szombaton. Szállás az egyeskői menedékházban. Érdeklődni, jelentkezni a 0745 791 109-es telefonszámon lehet.
TERMELŐI ÉS NŐNAPI VIRÁGVÁSÁR. Sepsiszentgyörgy főterén ezen a hétvégén, március 1–2. között kerül sor a termelői vásárral egybekötött nőnapi virágvásárra az Urban Locato Kft. szervezésében.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Dr. Max patika (0752 068 364) a szolgálatos, Kézdivásárhelyen ma a Nicolae Bălcescu utcai Salvator gyógyszertár (0267 362 961) tart nyitva.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.