Farsangi felvonulás és mulatság Sepsiszentgyörgyön
A Míves Ház, Guzsalyas Alapítvány szervezésében ma tartják a hagyományos téltemető farsangi felvonulást és mulatságot.
Indulás 17 órakor a Míves Ház elől a főtéri kőszínpadoz. Az ünnepségen a következő tánccsoportok és közösségek vesznek részt: Sepsiszentgyörgyről a Háromszék Táncszínház, a Kónya Ádám Művelődési Ház munkatársai, valamint az égisze alatt működő Kincskeresők Néptácegyüttes, a Székely Mikó Kollégium tánccsoportja, a Százlábú- Százlábacska Néptáncegyüttes, a Művészeti és Népiskola Pacsirta énekcsoportja, a Csicsergő énekegyüttes, a Zöld fenyő néptánccsoport; Szentivánból a L’art Szentiván néptánccsoport, Árkosról Bálint Zoltán, valamint Sepsiszentgyörgy apraja és nagyja.
Könyvbemutató
Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban ma 18 órától bemutatják Kovács Levente marosvásárhelyi író, egyetemi tanár Vércsepp zöld falevélen című legutóbbi regényét. A rendezvényen a szerző beszélgetőtársa Márton Árpád színművész. A kötetből felolvasnak László Zsuzsa, Gecse Noémi és Tulit Éva színművészek. Házigazda: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.
Zene
LUIZA ZAN-KONCERT. Az Árkosi Kulturális Központ Sepsiszentgyörgyön (Olt utca 6. szám) március 7-én 19.30 órától kivételes koncertet szervez. Fellép: Luiza Zan, az Amphitrio együttes és Răzvan Florescu. Az előadás címe: All for Love. Egy különleges este, ahol romantikus zene elevenedik meg a neo soul, az alternatív hip hop, a progresszív soul, az avantgarde, a soul, a conscious rap és a jazz fusion keverékén keresztül. A helyek száma korlátozott, jegyeket előre is meg lehet vásárolni 30 lejért a központ székhelyén naponta 9–15 óráig (telefon: 0267 373 651).
OPERETT. Huszka Jenő Lili bárónő című operettje az Operettissimo előadásában március 7-én, pénteken 19 órától látható a Kovásznai Művelődési Központban. Belépő: 60 lej. Jegyek elővételben a Kovásznai Művelődési Ház jegyirodájában (telefon: 0762 674 516).
Kiállítás
A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet, az Árkosi Kulturális Központ, valamint a Gross Arnold Galéria és Kávézó szeretettel várja az érdeklődőket Gross Arnold 95 – Utazások valós és képzeletbeli tájakra című grafikai tárlatának megtekintésére első erdélyi állomáshelyén. A kiállításmegnyitóra március 7-én, pénteken 17 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön az Árkosi Kulturális Központban (Olt utca 6. szám). Köszöntőt mond Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője, a tárlatot ismerteti Gross András Soma, a művész fia, a kiállítás kurátora, a művész jelentőségét méltatja Dolhai István főkonzul (Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa). Házigazda: Kopacz Attila, az Árkosi Kulturális Központ igazgatója.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház e heti játékrendje: 5-én, szerdán, 6-án, csütörtökön és 7-én, pénteken 19 órától a kamarateremben Kovács Dominik – Kovács Viktor: Jégtorta, rendező: Szilvay Máté (korhatár: 16 éven felülieknek, időtartam: 1 óra 30 perc szünet nélkül); 8-án, szombaton és 9-én, vasárnap 19 órától a nagyteremben Eugène Labiche: A Lourcine utcai gyilkosság, rendező: Barabás Árpád (időtartam: 1 óra 10 perc szünet nélkül). Jegyek a központi jegyirodában és a biletmaster.ro oldalon.
Tánc
FARSANGBÚCSÚZTATÓ TÁNCHÁZAT tartanak ma 19 órától Sepsiszentgyögyön a Bábel Kiskultúrban, ahol a jelmezes táncosoké a főszerep. Házigazda Stefán-Dobai Katalin és Stefán Bencze, akik 20 órától bodonkúti táncokat tanítanak kezdő szinten. Zenél a Folker Együttes. Fánkkal, jó zenével, jó hangulattal várják az érdeklődőket. A belépés ingyenes.
Képernyő
RTV1. Ma 15 órától: A Kolozsvári Állami Magyar Színház Stuart Mária című előadásával lépett fel a tavalyi Országos Színházi Fesztiválon. Beszélgetés négy színésszel a próbafolyamatról, a darabról, valamint az előadás kihívásairól. ♦ Kós András 110 – Kós András szobrászművész alkotásaiból nyílt életmű-kiállítás az elmúlt év végén a Székely Nemzeti Múzeumban. ♦ Gelencei farsangtemetés – A farsang a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak, amelyet a nagy evések, ivások, bálok jellemeznek. Gelencén a hagyományos farsangi utcai felvonulást a Zernyealja Néptáncegyüttes és a férfi dalárda szervezi. Farsang utolsó vasárnapján lakodalmas menet mintájára maszkos alakoskodóknak öltözve járják be a községet.
Bábszínház
KOVÁSZNA. A nagyváradi MM Pódium Színház a Holle anyó című bábjátékát adja elő a Kovásznai Művelődési Központban március 5-én, szerdán 10 és 12 órától. Szervezett csoportok jelentkezését a 0762 674 516-os telefonszámon várják.
KÉZDIVÁSÁRHELY. A Vigadó Művelődési Központban 5-én, szerdán 10 és 12 órától Az aranybúza (avagy a veres tyúkocska meséje) című bábjátékot mutatja be a Gyergyószárhegyi Kulturális Központ és a HalVirág Bábszínház.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16 órától Én még itt vagyok (román feliratos), 16.30-tól Mufasa: Az oroszlánkirály (magyarul beszélő), 18.30-tól Futni mentem (magyar romantikus vígjáték), 18.45-től Hogyan tudnék élni nélküled? (magyar zenés vígjáték), 20.30-tól Armand (román feliratos), 20.45-től Rokonszenvedés (román feliratos).
Tortoma Önképzőkör
A Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében ma 19 órától Az erdővidéki 13. székely határőr zászlóalj története címmel Préda Barna néprajzkutató (Zalánpatak) tart vetített képes előadást. A találkozó keretében bemutatásra kerül Benedek Pál székely határőr Köpec patakától az Inn folyóig című verses hadinaplója. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.
Szabó Lőrinc-felolvasómaraton
A baróti Gyulai Líviusz Városi Könyvtár csatlakozik a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által szervezett XVII. Nemzetközi Felolvasómaratonhoz, amelyen ma 10-től 18 óráig a 125 éve született Szabó Lőrinc költő, műfordító (Miskolc, 1900 – Budapest, 1957) műveiből olvashatnak fel a jelentkezők. A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy előzetesen jelezzék részvételi szándékukat a 0746 033 792-es telefonszámon Imre Andreánál.
Hitvilág
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a Szemerjai Református Egyházközség könyvtártermében.
ANYA-LÁNYA NAP. A sepsiszentgyörgyi vártemplomban március 8-án, szombaton 10 órától anya-lánya lelki napot tartanak. Idei téma: Beszélgessetek a lányotokkal! Azokat az édesanyákat és lányokat várják, akik fontosnak tartják az együtt töltött időt. Változatos, tartalmas foglalkozásokkal készülnek, korosztálytól függetlenül. A nyitó előadást Bucsi Júlia tiszteletes asszony, pszichológus, gyógypedagógus tartja. Kérik, vigyenek egy-egy gyümölcsöt vagy kompótot a közös gyümölcssaláta elkészítéséhez.
Röviden
AUTÓBUSZOK MAROSVÁSÁRHELYRE. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) autóbuszokat indít Marosvásárhelyre március 10-én, hétfőn a székely szabadság napja alkalmából. Jelentkezni lehet március 6-án, csütörtökön 20 óráig az SZNT sepsiszentgyörgyi székházában (Konsza Samu u. 21. szám) munkanapokon 9–13 óráig vagy a 0744 482 417-es telefonon, Kézdivásárhelyen Bakk Lászlónál (0746 777 981), Kovásznán Ferencz Botondnál (0726 187 753), Uzonban Ambrus Lászlónál (0752 208 117).
SZORGOS KEZEK. A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia könyvtárában ma 15 órától kézműves-népművészeti tevékenységre (hímzés, kötés, horgolás, gyöngyfűzés) várja az érdeklődőket a Szorgos Kezek Díszítőművészeti Szakkör.
DÍJÁTADÁS. Március 6-án, csütörtökön 18 órától tartják a Tegyünk Kézdiszékért díjátadó ünnepségét a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermében.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig az 1918. december 1. úti Adonis patika (0267 324 903), Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015) gyógyszertár tart nyitva.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.