Március 8-án ünnepeljük minden évben a nőnapot, a női egyenjogúság nemzetközi napját. Szavak, gesztusok, ajéndékozás és hőstettek egész palettájából választhat a férfi, hogy hódolatát fejezze ki és elnyerje a kiválasztott hölgy kegyeit.
A középkorban erénynek számított a nők tisztelete és ennek kifejezésre juttatása. A lovagi tornán és párbaj alkalmával akár az életüket is kockáztatták a férfiak. Mostanra nemcsak az udvarlási szokások, hanem a teljes társadalmi berendezkedés megváltozott.
Az egyenjogúság az emberi jogok kiterjesztését jelentette a nőkre is, ami addig csak a férfiak kiváltsága volt. A munkához való jog, az egyenlő bánásmód és bér joga, majd a politikai jogok elnyerése mind nagy lépésnek számított a női emancipáció útján.
Az egyenjogúság mégsem azt jelenti, hogy egyformák lettek nők és férfiak. Igaz, hogy manapság összefolytak a minőségek és feladatok, hiszen mindenféle munkát nemtől függetlenül elláthatunk: nők és férfiak egyaránt tudnak főzni és gyereket nevelni, mint ahogy vállalatot vezetni vagy fizikai munkát végezni. A társadalmi, családi és egyéni szerepvállalás során a kötelességek és felelősség azonossága nyomán a régi minta már nem kap nagy hangsúlyt a mindennapi életben. Pedig nemiségünk különbözősége és ezek vonzása az, ami mindig megmarad a társadalmi-politikai rendszerek változása közepette is.
A férfi minőséget azok a tulajdonságok, attitűdök jellemzik, melyek a férfit férfivá teszik. Ezek az erő, a cselekvés, racionalitás, irányítás, aktivitás – azok a vonások, melyek az értelem mentén a problémamegoldás, a vezetés, a célorientált konkrét tettekben jelennek meg. A női minőséget a lágyság, befogadás, megengedés, változás, intuíció jellemzi, melyek érzelmileg támogatják az élet folyását. Férfi és nő így egészíti ki kölcsönösen egymást, ahol ki-ki a maga minőségével járul hozzá a nagybetűs élet teljességéhez, és attól válik vonzóvá, hogy megtaláljuk másik felünket, akivel teljessé/egésszé válik életünk. Így, önmagunkhoz visszatalálva és megélve a velünk született minőséget, kapcsolódhat össze egymás iránti tisztelettel és szeretettel a Nő és a Férfi.
Keresztes Erika bizalmi tanácsadó
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.