Hazaárulással és bűnszövetkezet létrehozásával gyanúsított csoport hat tagját vették őrizetbe – közölte tegnap a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT). A közlemény szerint a 2023-ban alakult, civil szervezetnek álcázott, de katonai felépítésű csoport a román állam szuverenitásának, függetlenségének és védelmi képességeinek meggyengítése céljából tartott fenn kapcsolatot egy idegen hatalommal, amelynek ügynökeivel a gyanúsítottak rendszeresen találkoztak Románia és Oroszország területén.
A csoport tagjai a román hadsereg egy – az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő – nyugalmazott tábornokának nevében, interneten közzétett videófelvételek segítségével toboroztak követőket, és külföldi politikai, katonai tényezőkkel tárgyaltak terveikről, amelyek között Romániának a NATO-ból történő kilépése, az alkotmányos rend megdöntése, a politikai pártok betiltása, az ország nevének és nemzeti jelképeinek megváltoztatása, az alkotmány módosítása, illetve egy olyan kormánynak a hatalomra juttatása szerepelt, amelyben a csoport tagjai töltenének be miniszteri tisztségeket – részletezte a DIICOT közleménye.
A vádhatóság szerint két gyanúsított januárban Moszkvában járt, ahol olyan személyekkel vették fel a kapcsolatot, akik segítséget ígértek ahhoz, hogy a szervezet átvegye a hatalmat Romániában.
A DIICOT közölte: szerdán nyolc bukaresti, valamint Ilfov, Giurgiu és Máramaros megyei helyszínen végeztek házkutatást, a hat őrizetbe vett gyanúsított közül négy esetében előzetes letartóztatást, kettő esetében házi őrizetet kért az ügyészség a bukaresti táblabíróságtól.
A média szerint a hazaárulással vádolt csoport ügye összefügg azzal, hogy Románia szerdán kiutasította a bukaresti orosz nagykövetség légi és haditengerészeti katonai attaséját és helyettesét.
Egyes hírportálok azt állítják, hogy az ügyben érintett nyugalmazott tábornok a 101 éves háborús veterán Radu Theodoru nyugalmazott vezérőrnagy, aki katonai karrierjét követően történelmi tárgyú regényeket írt, az írószövetség temesvári fiókjának titkára volt, majd a kommunizmus bukása után a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt egyik alapítójaként, holokauszttagadóként és a háborús bűnösként 1946-ban kivégzett Ion Antonescu román „kondukátor” rehabilitálását szorgalmazók szószólójaként híresült el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.