Szaúd-Arábiában tárgyaltak tegnap az Egyesült Államok és Ukrajna magas rangú képviselői – jelentették a hírportálok. Az ukrán delegáció vezetője, Andrij Jermak elmondása szerint azon dolgoznak az amerikai féllel, hogy igazságos és tartós békét teremtsenek Ukrajnában.
A szaúd-arábiai Dzsiddában ültek tárgyalóasztalhoz Ukrajna és az Egyesült Államok képviselői kedden délután – írja a Hirado.hu. Ez volt az első ukrán–amerikai találkozó a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump között kirobbant botrány óta, amelynek eredményeként Washington leállította a Kijevnek nyújtott katonai segélyt, majd részlegesen felfüggesztette a hírszerzési információk átadását is, ami rendkívül nehéz körülményeket teremtett Ukrajna számára az Oroszországgal szemben folytatott védekező háborúban. Tegnap esti jelentések szerint a kilencórás tárgyalások után az ukrán fél elfogadná a tűzszünetet, ám ehhez Moszkva belegyezése is szükséges.
Eközben tegnap hajnalban nagyon intenzív ukrán dróntámadás érte Oroszországot, Moszkvában is drónok csapódtak be – írja a portfolio.hu. Az orosz légvédelem összesen 337 pilóta nélküli repülőgép lelövését jelentette be, ennek jelentős részét Moszkva térségében. Az orosz légvédelem jelentése szerint összesen 91 drónt lőttek le Moszkva térségében, de helyszíni felvételek szerint több repülőgép lakóházakra zuhant. Hírügynökségi jelentések szerint a támadásokban legkevesebb hárman életüket vesztették, jelentős az anyagi kár.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.