Nagy tervei vannak az esztelneki községvezetésnek: egyik legfontosabb – és talán legsürgetőbb –, hogy a vízhálózatot kiépítsék. A víz kérdése azért időszerű, mert az olyan szárazság idején, mint amilyen tavaly volt, a falu jelentős részében nagy gondot jelentett a vízhiány.
Mint ismert, Kézdiszék több településén – így Esztelneken is – gondot okozott a szárazság: a kutak szintje elapadt, több belőlük kiszáradt, mi több, a patakmederben sem volt egy cseppnyi sem az éltető folyadékból. A múlt évben az állattartó gazdák a község mélykútjából vitték a vizet, hiszen a kutakban – főleg a település felső részében – csak annyi volt, ami emberi fogyasztásra elégségesnek számított. Még Alsóesztelneken is csökkent a kutak vízállása, pedig az köztudottan vizenyősebb.
Az ehhez hasonló eseteket szeretné megelőzni a Salamon Balázs polgármester által vezetett községháza: azt tervezik, hogy rácsatlakoznak a kézdivásárhelyi vízhálózatra, hiszen köztudott, hogy a város mélykútjainak jó a hozama. „Gyakorlatilag mínuszból indultunk, utcákat kellett egyszer telekkönyveztetni, majd terveket készíteni. Az Anghel Saligny vidékfejlesztési programban nyertük meg a szükséges támogatást, szűk egymillió euróról van szó. Ezen a héten várunk egy jóváhagyást, ezt követően feltöltjük a dokumentációt egy informatikai rendszerre. Amint mindent láttamoztak, következik a finanszírozási szerződéskötés” – mondotta a községvezető.
A vízvezetés egyébként a megyei mesterterv előírásai szerint zajlik, így a községben nem fognak be forrást, illetve nem is fúrnak kutakat. „Esztelnek Kézdiszentkereszttel közösen – de külön összegre – pályázott, azt írja elő az elképzelés, hogy a kézdivásárhelyi kutakból fogjuk a vizet kapni. A vízhálózat már Kézdiszentlélekig ki van bővítve, erre csatlakozik rá a szomszédos községközpont, utána Bélafalva, Kurtapatak és Esztelnek. Megfelelő kapacitású ülepítőállomásunk már van (a szennyvízhálózat ki van építve – szerk. megj.), egy vízház működtetését viszont nem bírná meg kis településünk” – vázolta az elképzeléseket Salamon Balázs.
A víztározó helyéről már gondoskodtak: a ferences kert mellett vezet ki egy út a Barátok cseréjébe, ott van egy már megtisztított, a községre telekkönyveztetett terület. Ez a legmagasabb pont, már kimérték, hogy a víz szabadeséssel el tud jutni mind Kurtapatakra, mind Esztelnekre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.