A kupabeli vereséget követően a bajnokságban sem tudta legyőzni a Marosvásárhelyi VSK együttesét a Sepsi-SIC, amely szombaton 3–2-re veszítette el a kézdivásárhelyi Barbocz Norbertet is foglalkoztató csapat elleni kiszállást a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának 3. fordulójában. A hétvégi rangadó után már 11 pont van a két székely alakulat között, a zöld-fehéreknek pedig csak matematikai esélyük maradt elcsípni a harmadik helyet: ehhez a soron következő hat mérkőzésből legalább négyet meg kell nyerniük úgy, hogy a vásárhelyiek a továbbiakban egyetlenegy pontot sem szerezhetnek.
A két gárda ott folytatta az egymás elleni párharcot, ahol a sepsiszentgyörgyi kupanegyeddöntőben abbahagyták, kiegyenlített és roppant kiélezett csatát vívtak. Az első félidő közepétől a házigazda Marosvásárhelyi VSK átvette a rangadó irányítását, ám a 14. percben egy kontra végén Veress szerezte meg a Sepsi-SIC számára a vezetést (0–1). A zöld-fehérek nem sokáig örülhettek az előnyüknek, kevéssel később vendéglátóik Barbocz révén egyenlítettek (1–1). A térfélcserét követően a vásárhelyiek komoly ostrom alá vették a mieink kapuját, és a 25. percben Cherteș közelről zörgette meg a hálónkat (2–1). A kapott gól felrázta a háromszéki alakulatot, a 26. percben Kanyónak sikerült egyenlítenie (2–2). A folytatásban mindkét oldalon akadt ziccer, de újabb találatra a véghajráig kellett várni. A győzelem megszerzéséért másfél perccel az utolsó dudaszó előtt vészkapussal rohamozott a sepsiszentgyörgyi együttes, a rizikós taktika azonban rosszul sült el, és ahogy a kupában, most a bajnokságban is Iszlai döntötte el székely párharcot (3–2). A VSK két hét alatt másodszor is legyőzte Mánya Szabolcs csapatát, amely továbbra is nyeretlen a felsőházi rájátszásban.
A két gárda a playoff következő körében ismét találkozik egymással, a március 24-én esedékes találkozót 18 órától a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban rendezik.
Teremlabdarúgó 1. Liga, rájátszás – 3. forduló: Marosvásárhelyi VSK–Sepsi-SIC 3–2 (1–1).
Marosvásárhely, Simon László Sportcsarnok. Vezette: Bogdan Hănceariuc és Andrei Mihalcuț. Marosvásárhely: Voin–Toader, Iszlai, Covaci, Butiurcă (cserék: Pogăcean, Cherteș, Săbăduș, Todoran, Fordor, Nistor, Curticăpean, Nicola, Barbocz). Edző: Cosmin Gherman. Sepsi-SIC: Papp–Mánya, Gáll, Szőcs, Máthis (cserék: Szabó, Fábián, Csog, Veress, Vajna, Kanyó, Korodi). Edző: Mánya Szabolcs. Sárga lap: Nicola (26.), illetve Szőcs (16.), Csog (38.). Gólszerzők: Barbocz (16.), Cherteș (25.), Iszlai (40.), illetve Veress (14.), Kanyó (26.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.