A sepsiszentgyörgyi csapatnak tegnap nem sikerült borítania a papírformát, így 34–29-re kikapott a CS Județean Prahova vendégeként a női másodosztályú kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában. A zöld-fehér mezesek vasárnap 14 órától a hibátlanul listavezető Galaci CSM ellen játszanak a Szabó Kati Sportcsarnokban a playoff ötödik körében.
A háromszéki csapat az első percekben tartotta a lépést a házigazdákkal, akik ezt követően rövid idő alatt háromgólos előnyre tettek szert (6–3). A bátran játszó zöld-fehér mezesek a félidő hátralévő részében többször felzárkóztak egy találatra, azonban a szünetig nem sikerült egyenlíteniük (14–12). A második játékrészben először a Sepsi-SIC volt eredményes, azonban a folytatásban a Ploiești magához ragadta a kezdeményezést, majd ellenfele akadozó támadójátékát és tévedéseit kihasználva tetemes előnyt épített ki (23–15). Carmen Cartaș együttese négy perc elteltével megszakította gólcsendjét, aztán riválisát meglepve sorozatban hétszer talált a hálóba, ezáltal egy gólra csökkentette hátrányát (24–23). A hajrában a Prahova megyei alakulat a tapasztalatát kamatoztatva kevesebbet hibázott a kulcspillanatokban, így a papírformát igazolva diadalmaskodott (34–29).
A-divízió, felsőházi rájátszás, 4. forduló: CS Județean Prahova–Sepsi-SIC 34–29 (14–12).
Ploiești, Olimpia Sportterem. Vezette: Ninel Costache és Teodora Margarit. Județean Prahova: Paraschiv – Stoleru 3, Zymni 3, Cîrjan 4, Zamfirescu 9 (4), Coman, Sava 1. Cserék: Timosenkova (kapus), Băcăoanu, Krsnik 3, Alexandru 2, Dumitrașcu, Berbece 5, Beșleagă 1, Sărățeanu 1, Buzoianu 2. Vezetőedző: Adrian Chiruț. Sepsi-SIC: Andrei – Márton 3 (2), Damian 1, Lupișcă 4, Pavel 3, Rău, Ghinea 1. Cserék: Demeter (kapus), Pintilescu 3, Stan 2, Banu, Bârlă 2, Solymosi 2, Bîță 4 (1), Constantinescu, Gheorghe 4. Vezetőedző: Carmen Cartaș. Kiállítások: 12, illetve 10 perc. Hétméteresek: 4/4, illetve 3/3.
További eredmények, playoff, 4. forduló: CSM Roman–CSM Unirea Slobozia 28–30, Nagyváradi CSU–Kolozsvári CSU 25–26, Galaci CSM–CSU Știința Bukarest 30–28.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.