Az ambíciósan kezdő sepsiszentgyörgyi csapat vasárnap az első félidőben öt góllal is vezetett, azonban a szünet után a hibátlan listavezető Galaci CSM fordítani tudott, végül pedig a papírformát igazolva 28–22-re győzött a Szabó Kati Sportcsarnokban a női másodosztályú kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásának ötödik fordulójában. A zöld-fehér mezesek március 29-én, szombaton a CSU Știința Bukarest otthonában játszanak.
Remekül kezdett a háromszéki csapat, némi meglepetésre a vendégek csak a 3. percben találtak először a hálóba (2–1). Carmen Cartaș együttese a bravúros kapusteljesítményre alapozva a folytatásban is tartotta a lépést tapasztalt ellenfelével, amelynek a megingását kihasználva a 16. percre komolyabb előnyt épített ki (10–5). Ekkor Carmen Balaban vezetőedző időt kért, hogy alakulata ezáltal megszakíthassa a házigazdák lendületét, ami sikerült, hiszen a szünethez közeledve egyenlített a Duna-parti gárda (12–12). A lendületesen játszó zöld-fehér mezesek nem csüggedtek, a hátralévő időben Iulia Bîță kétszer is beköszönt, így csapata előnyben zárta az első félidőt (14–13). A második felvonást a listavezető indította jobban, ráadásul a sepsiszentgyörgyi együttes egy elhúzódó rövidzárlat miatt a 48. percig nem szerzett újabb találatot, ennélfogva a moldvai alakulat elhúzott (17–23). A tizenkét percig tartó gólcsendet végül Iulia Bîță törte meg, majd a hajrában Denisa Pavel háromszor is eredményes volt, azonban az élvonalba jutásra hajtó Galac magabiztos győzelméhez nem férhetett kétség (22–28). A Sepsi-SIC negyedik mérkőzését vesztette el a felsőházi rájátszásban, míg az éllovas ötödször diadalmaskodott.

A-divízió, felsőházi rájátszás, 5. forduló: Sepsi-SIC–Galaci CSM 22–28 (14–13).
Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Vezette: Viorel Radu és Răzvan Vișan. Sepsi-SIC: Andrei – Damian 1, Rău, Banu 3, Bârlă, Bîță 6, Gheorghe 4. Cserék: Demeter (kapus), Márton, Lupișcă 1, Pavel 6 (2), Pintilescu, Stan, Ghinea, Solymosi 1, Constantinescu. Vezetőedző: Carmen Cartaș. Galac: Micu – Merla 2, Bichir 2 (1), Prescura 7 (1), Marcu 1, Eiler 1, Dabevska 1. Cserék: Petre (kapus), Kojić 3 (2), Lazar, Chiriac, Ichim 2, Manolachi, Radayeva 6, Milić 1, Sandu 2. Vezetőedző: Carmen Balaban. Kiállítások: 8, illetve 6 perc. Hétméteresek: 2/4, illetve 4/7.
További eredmények, playoff, 5. forduló: Kolozsvári CSU–CSM Roman 26–26, CSU Știința Bukarest–Nagyváradi CSU 44–27, CSM Unirea Slobozia–CS Județean Prahova 26–33.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.