A bátran és roppant férfiasan harcoló Sepsi-SIC megdolgoztatta a győzelemért a vendég Galaci United csapatát, amely tegnap küzdelmes meccsen 8–3 arányban nyert a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásnak 5. fordulójában. A folytatásban egy bő hónapig szünetel a bajnokság, a zöld-fehérek pedig legközelebb április végén, az FK Székelyudvarhely otthonában lépnek pályára.
A bajnoki címvédő és a rájátszást vezető Galaci United komolyan vette a dolgát Sepsiszentgyörgyön, és a csapat vezetőedzője, a brazil Eder Fabiano a legerősebb ötösét küldte pályára a házigazda Sepsi-SIC ellen. Ennek tükrében villámrajtot is vettek a vendégek, hiszen az első támadásuk végén André S. a bal kapufa tövéből kotorta a hálóba a labdát (0–1). A gyorsan kapott góltól nem esett össze a hazai gárda, és egymás után két ziccerünk is kimaradt. A 4. percben Crăciun estében kézzel állította meg a kapuba tartó lasztit, a megítélt büntetőt Kanyó értékesítette (1–1). A kihagyott lehetőségeinkre előbb Alan S., majd a duplázó André S. és Crișan felelt egy-egy góllal (1–4), a szünet előtti percekben pedig Cojocaru is beköszönt a kapunkba (1–5).

A Sepsi-SIC a második félidőben is felvette a kesztyűt a galaci alakulattal, ám két óriási Szőcs-helyzet után André S. harmadszor is eredményes volt (1–6). A folytatásban Gáll lövése kerülte el a vendégek kapuját, Mánya a keresztlécre bombázott, majd Papp távoli löketénél kellett védenie Cârdei-nek. A 29. percben André S. megszerezte a negyedik gólját, majd Alan S. nyolcra növelte a United találatainak számát (1–8). Hétgólos hátrányban sem adta fel együttesünk, és egy kihagyott tízméteres mellett két Szabó-találatot is feljegyezhettünk (3–8). Küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak a mieink, akik bátran és nyíltan játszottak a jobb játékerőt képviselő bajnokkal.

Teremlabdarúgó 1. Liga, rájátszás – 5. forduló: Sepsi-SIC–Galaci United 3–8 (1–5).
Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Több mint 210 néző. Vezette: Robert Ciorbea, Bálint Attila. Sepsi-SIC: Papp–Fábián, Kanyó, Veress, Csog (cserék: Szabó, Vajna, Máthis, Szőcs, Gáll, Mánya, Kusztos, Király, Ráduly). Edző: Mánya Szabolcs. Galac: Cârdei–Araujo, Alan S., André S., Camara (cserék: Trișcă, Crișan, Crăciun, Cojocaru, Cireș, Mihai, Nastai, David, Tănăsilă). Edző: Eder Fabiano. Sárga lap: Veress (26.), Kanyó (33.), illetve Crăciu (4.), Cojocaru (26.). Gólszerzők: Kanyó (4.), Szabó (34., 40.), illetve André S. (1., 11., 24., 29.), Alan S. (7., 30.), Crișan (18.), Cojocaru (19.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.