DRÓNOKKAL A CSÓKÁK ELLEN. Madárszakértő bevonásával készül egy terv arra, hogy miként lehetne elköltöztetni, elterelni Székelyudvarhelyről a hangoskodó csókákat, szarkákat, dolmányos és vetési varjakat, amelyek nemcsak hangoskodásukkal zavarják a lakosságot, hanem azzal is, hogy gyakran a játszóterekre vagy az ablakok párkányára viszik a szemetesekből kiszedett ételmaradékokat.
Zörgő Noémi városházi szóvivő elmondta: védett madarakról van szó, így törvényesen nincs gyors és hatékony megoldás a problémára, megbíztak azonban egy ornitológust (madárszakértőt) egy stratégia elkészítésével, amely azt tárgyalja, hogy miként lehetne a város körüli ligetes részekre terelni a csókákat és varjakat, ahol letelepedhetnének; ez lehetne a hosszú távú megoldás. Rövid távon drónokat fog beszerezni a városháza, hogy ezekkel zavarják a madarakat, ugyanakkor metszik azokat a fákat, amelyeken fészkelni szoktak. A költési időszak, amely alatt semmilyen módon nem szabad bántani a madarakat, március végétől kezdődik; a fészkek leverése már tilos, büntet is érte a környezetőrség. A tapasztalatok szerint kevesebb csóka költ azokban a negyedekben, ahol a lakók is kiveszik a részüket a madarak folyamatos zavarásból, hiszen a hivatal munkatársai nem lehetnek ott minden fánál például a második emelet magasságában. Székelyudvarhelyen többször próbálkoztak a madarak műbaglyos, illetve lézeres zavarásával is, ám az csak rövid távon bizonyult hatásosnak. (Székelyhon)
PONTA MELLÉBESZÉL. MEGINT. A magyarok nem Románia ellenségei, Victor Ponta elnökjelölt pedig mellébeszél, amikor azt mondja, hogy soha nem támogatná egy RMDSZ-es pénzügyminiszter kinevezését – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Victor Ponta azon kijelentésére reagálva, hogy a volt szociáldemokrata kormányfő soha nem nevezett volna ki RMDSZ-es pénzügyminisztert. „Ponta úr ellenségeket keres, és Románia ellenségét pont az RMDSZ-ben és a magyarokban találta meg. Nagyon világosan le kell szögeznünk: a magyarok nem Románia ellenségei. A magyar etnikumú állampolgárok is Romániáért dolgoznak. Ponta mellébeszél, ami nem először fordul elő” – fejtette ki Kelemen. (Agerpres)
13 ÚJ TISZTSÉGVISELŐ. Leépítések ide, takarékoskodás oda, a kormányfő tíz új államtitkárt és három helyettes államtitkárt nevezett ki. Az államtitkárok közül négyen magyarok, Derzsi Ákos a munkaügyi, Demeter András István a művelődési, Kelemen Attila a befektetési, Mihály Zoltán József pedig a mezőgazdasági tárcánál kapott megbízatást. (Agerpres)
FENYEGETIK A RENDEZŐT. Bűnvádi feljelentést tett és az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul Botond Nagy színházi rendező, aki a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színházban az Ilja próféta című, nagy port kavart előadást állította színpadra. Ugyanis miután a Román Ortodox Egyház bírálta a brassói születésű, sok erdélyi, romániai társulatnál dolgozó rendező munkáját a „keresztény vallási szimbólumok becsmérlő használata” miatt, Nagy súlyos fenyegető és diszkriminatív üzenetek célkeresztjébe került a közösségi médiában. (Krónikaonline.ro)