Hozzávalók: 45 dkg kukoricakonzerv, 10 virsli, 40 dkg trappista sajt, só, bors; a majonézhez: 2 tojás, 2 kiskanál mustár, 3 dl olaj, fokhagymakrém.
Elkészítése. A kukoricakonzervet leszűrjük, a kukoricát felhasználásig a szűrőben hagyjuk, hogy a leve lecsepegjen.
A virslit megfőzzük, hagyjuk teljesen kihűlni, majd felkarikázzuk és egy tálba halmozzuk. A trappista sajtot kockára vágjuk és a virslihez adjuk. Beletesszük az alaposan lecsepegtetett kukoricát is, majd összeforgatjuk.
A majonézhez a tojásokat egészben – a fehérjékkel együtt – a botmixer keverőcsészéjébe tesszük, hozzáadjuk a mustárt és az olajat, majd a botmixerrel kb. fél perc alatt gyors majonézt készítünk. A majonézt ízlés szerint kevés fokhagymakrémmel ízesítjük, majd a tálban lévő sajtos-virslis kukoricakeverékhez adjuk; sózzuk, borsozzuk és összekavarjuk.
Svédasztalon külön salátástálban tálaljuk különféle hideg sült húsok köreteként, de önmagában fogyasztva is kitűnő vacsora lehet.
Elkészítési idő: 30 perc
Mennyiség: 8 személy
Megjelent a 100 alcsíki és kászoni recept – több mint 100 alcsíki és kászoni háziasszony című kötetben; Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.