Egy másik jellegzetes hely Uzonban a Puszta, vagyis a felszeg egyik része, amely a Feketeügy peremén terül el hosszan, egészen az Istók-féle bennvalóig. A múlt rendszerben új nevet is kapott, Nicolae Bălcescu utca lett, de ezt senki sem használta.

A Puszta egy impozáns épülettel kezdődik, amely nagyságával, szépségével messze kiemelkedik a többi közül. Igazi nemesi kúria volt, a Verzár család tagjai építették, akik a XIX. században jöhettek Uzonba. Verzár Gergely és Temesváry Anna elszékelyesedett örmények voltak, akik szorgalmukkal, tudásukkal nagyban hozzájárultak a székely falvak felvirágoztatásához. Rajtuk kívül a Temesváry család, a Zakariások, Barabások, Kobridzsánok voltak örmények Uzonban, sőt, még a Lázárok is.

A Verzár-kúriát aztán az örökösök eladták, előbb Szebeni Rudolf tulajdonába került, majd további adásvételek során a Șerban családé lett. Mellette valamikor jobbról-balról hatalmas gyümölcsösök terültek el, de ezeket már beépítették, mert az új tulajdonosok felparcellázták és eladták az egykori birtok részeit. Így alakult ki egy kis utcácska, amelynek a végén – a sarkon, ahogy megyünk a Híd utcán kifelé – a Fűzi-ház található. Fűzi bácsi gépész volt, ő csépelt annak idején a Ligetben, ahol ma az útépítő vállalat tönkrement telepe található. A régi időkben a Liget volt az uzoniak szórakozóhelye, ahol majálisokat, tűzoltó versenyeket és sok más szép emlékű rendezvényt szerveztek. Aztán az 1950-es években jött egy pártutasítás, kivágtak minden fát, eltörölték a Ligetet a föld színéről, az Internacionálé szerint: „A múltat végképp eltörölni, / Rabszolga-had, indulj velünk! / A Föld fog sarkából kidőlni, / Semmik vagyunk, s minden leszünk!” A senkik és semmik törvénye itt érvényesült, és azután több helyen is a faluban.

A Liget szépségét, varázsát a gát csobogása adta meg, a folyó vize, ahova nem volt tanácsos bemenni, mert nagyon veszélyes volt ott az ár. Egy malom is volt ott, a Szebeni-féle, amelynek működését már nem értem meg, mert az 50-es évek elején felgyúlt, és a valamikori szép és hasznos épület azóta is romokban áll.

A Verzár-kúriára visszatérve: az 1950-es években az állam kisajátította és szülőotthont rendezett be az épületben. Sok uzoni gyermek született ott – köztük az én húgom is – Pécsi szülészorvos felügyelete alatt. Két orvos, két bába, teljes ellátás volt akkoriban Uzonban, később két mentőkocsi is, amelyeket Simon Mózes és Szigyártó Mihály vezetett. El lehet gondolkodni, hogy most miképpen is állunk az egészségügyi szolgáltatásokkal...

Az orvosi rendelő és lakás a Pusztán volt, a focipálya mellett, abban az épületben, amelyben most a községi könyvtár működik. A bejárattól a házig kétoldalt ribizlibokrok voltak, körös-körül pedig szebbnél szebb rózsák, amelyek Benczel Sarolta jó ízléséről és szépérzékéről tanúskodtak. A rendelő két helyisége elöl volt, az orvosi lakás pedig hátul, ott lakott Benczel Adrás orvos és felesége, aki nem csupán kertészeti, hanem háziasszonyi tudásáról is híres volt. A doktor úr tekintélyes, nagyon tisztelt személyiség volt, habár betegeivel kedélyesen beszélgetett. Mindig mosolyogva ment beteglátogatóba, éjjel-nappal járta nem csak Uzont, hanem a környékbeli falvakat is. Akkoriban egy „saréta” (szekér) elé fogott ló volt a szolgálati jármű, amelyet sokáig Molnár Lajos, majd Ivácsony János irányított – utóbbit a csúfondáros falusiak doktornak nevezték, mert ott volt mindig az orvos szolgálatában. Idővel Benczel doktor – akinek sok nyugati barátja volt – vásárolt egy bogárhátú Volkswagen gépkocsit, és aztán azzal közlekedett. Kiváló orvos volt, a szívbetegségekhez is nagyon értett, a 60-as évek elején infarktust szenvedett nagynénémet itthon meggyógyította. Aztán a 70-es évek elején egy nyugat-németországi útjukról nem tértek haza; vagyonukra a megyei pártbizottság tett szert. Az udvar azóta sem nyerte vissza régi pompáját.

Na de menjünk tovább a Pusztán! Az egykori orvosi rendelőt elhagyva szép, tágas bennvalókat láthatunk. Itt van a Veress Vilmos-féle porta; tulajdonosának cséplőgépe volt, és ő rejtegette évtizedekig a magyar zászlót, amíg 1990 után újra helyére nem került a református templomban. Ott lakott a híres és gazdag Babos Imre is. Beljebb haladva már látszik a Feketeügy, és egy nyílt mező tárul elénk, a Lókert, amely a víz és a védőgát által körülvéve zárt terület lett. Néhai Antal Bélát, aki talán a legtöbbet tudta az uzoni helynevekről, megkérdeztem egyszer, hogy honnan jön ez a név. Elmondta, hogy 1916-ban, amikor a románok betörtek s a nép elmenekült, a lovakat ide hajtották, mert nem volt más megoldás. 1916-ban egyébként nagyon sokan elmenekültek Uzonból, köztük Szigyártó Zsuzsanna nagymamám is, akivel sajnos nem meséltettem el részletesen a történteket, mert fiatalkoromban nem érdekelt ez a téma. Annyit azonban megjegyeztem, hogy Békés megye Szente­tornya nevű falujában voltak december végéig, Bonus János családja fogadta be őket. Rendes emberek lehettek, mert nagyon sokat emlegették őket, a gazda lányával, Bonus Anna barátnőjével nagyanyám évtizedekig levelezett, 1962-ben aztán útlevelet kapott, és meg is látogatta őket. Amikor azonban 1916-ban hazaértek, kifosztva találták a házukat, valakitől pityókát kaptak, az volt a karácsonyi ünnepi menü.

A Lókert kitűnő hely volt az úszáshoz és a fürdéshez is, oda jártak az uzoni gyermekek és fiatalok, de most már úgy le van apadva a Feketeügy, hogy hamarosan patak lesz a valamikor mély vizű folyóból. De amúgy sem lehet már ott fürdeni: a régi bejáratot és épületeket lebontották vagy átalakították, újjáépítették, változik minden, az ember átformálja, átrendezi a környezetet.

A Puszta egészen az Istók Ferenc-bennvalóig tart. A másik utca, amely a Nagy útról (a Gábor Áron utcából) indul és Kocsis Endre házáig tart, a Román templom utca.

Nagy öröm a helybelieknek, hogy ma már mindenütt aszfalt van, végre megszabadultunk a gidres-gödrös, poros-sáros utcáktól. Ebből kifolyólag már a házak is jobban néznek ki, mert sokan új, ízléses kerítéseket emeltek a portájuk elé.

Ambrus Lászlóné