Antal Árpád: Crin Antonescu okozhatja a legkisebb felfordulást

2025. április 1., kedd, Közélet

Minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy az erdélyi magyarok több mint 90 százaléka támogatja az RMDSZ kormányon maradását, erre pedig jelenleg Crin Antonescu államfővé választása az egyetlen garancia – állítja Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki csütörtöki sajtótájékoztatóján több érvet is felsorakoztatott a kormánykoalíció közös elnökjelöltje mellett.

  • Crin Antonescu a Székely Nemzeti Múzeumban. Fotó: Albert Levente
    Crin Antonescu a Székely Nemzeti Múzeumban. Fotó: Albert Levente

Jobb az országnak, jobb Erdélynek és jobb az erdélyi magyaroknak is, ha az RMDSZ kormányon van, és a májusi választásoknak az a tétje, hogy ki lesz az az államelnök, aki biztosítja ezt – jelentette ki az elöljáró. Hozzátette: sokszor elmondta már, hogy Románia nem az Amerikai Egyesült Államok, itt az államelnök hatáskörei nem olyan erősek, mint a tengeren túl, de eddig minden romániai államfő felforgatta a politikai berendezkedést, és saját pártját vitte kormányra, ha az kicsi volt is. Ezt tette Traian Băsescu és Klaus Iohannis is: addig sakkoztak, amíg saját pártjuk kapott meghatározó szerepet. Ami a magyarságot illeti, e téren nem változott semmi, a különböző román jelöltek közül ezúttal is a kisebbik rosszat kell választani, mint 1996 óta mindig.

Antal Árpád elismerte: volt idő, amikor ő maga és Kelemen Hunor is csúnya dolgokat mondott Crin Antonescuról, akkor azonban megérdemelte, mert mindaddig igazi vagány magyarbarát, a jogokhoz, a polgárokhoz helyesen viszonyuló, szabadságpárti politikus volt, amíg össze nem bútorozott Victor Ponta akkori PSD-elnökkel, és meg nem buktatták az Ungureanu-kormányt, amelynek az RMDSZ is része volt. Crin Antonescut Victor Ponta rángatta be a magyarellenességbe, de ez a korszaka csak néhány hónapig tartott, és amikor alkotmányt kellett módosítani, ő támogatta, hogy beírjuk: a magyarság államalkotó nemzet – elevenítette fel. (Szerk. megj.: aztán ez az alkotmánymódosítás elmaradt, habár a Ponta–Antonescu páros által vezetett Szociálliberális Uniónak megvolt hozzá a kétharmados parlamenti többsége.)

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint fontosabb, amit egy hatalmon levő politikus tesz, mint amit ellenzékből mond, ezért úgy látja, hogy jelen helyzetben Crin Antonescu az egyetlen olyan elnökjelölt, aki biztosítja az RMDSZ kormányon való maradását, ezért szeretnék megteremteni azt a lehetőséget, hogy a második fordulóban arra szavazzon a magyarság, aki a legkisebb felfordulást okozza.

A kisebbik rossz illusztrálására Antal Árpád néhány lehetséges forgatókönyvet is felvázolt a májusi elnökválasztásról. A versenyben levő 11 jelölt közül azt a hatot kizárta, akiknek bejutása a második fordulóba eleve esélytelennek látszik, a többiekről pedig elmondta: ha George Simion lenne az államfő, Victor Pontát vagy Călin Georgescut tenné meg kormányfőnek, és PSD–AUR koalíciót hozna létre. Ugyanígy járnánk Pontával is, aki valószínűleg Simiont nevezné ki miniszterelnöknek, szintén egy PSD–AUR koalíció élére... Egy másik csoportba sorolta Nicușor Dan bukaresti főpolgármestert és Elena Lasconi USR-elnököt: bármelyikük nyer, az USR-t beviszi a kormányba, így az RMDSZ-re már nem lesz akkora szükség; ezért vagy súlytalanná válik a kormányban, vagy kiléptetik belőle (megtehetik, az USR nagyobb, kényelmesebb parlamenti többséget biztosít), és akkor a három szélsőséges párt, az AUR, az SOS és a POT mellett találja magát. Ha viszont Crin Antonescu lesz az államfő, akkor nem változik semmi: marad az a rossz, ami van, de a józan paraszti ész azt mondja: rossz a rosszal, de rosszabb a rossz nélkül – fejtegette.

Azt is elmondta: ha a legrosszabb forgatókönyv érvényesül, és a második fordulóban Simion és Ponta között kell majd választani, akkor Ponta lesz a kisebbik rossz, ha Simion és Elena Lasconi vagy Simion és Nicușor Dan között, akkor Lasconi és Dan, ha Lasconi és Dan jut tovább, akkor Dant támogatja az RMDSZ. Az elöljáró hangsúlyozta, hogy az öt jelölt közül Ponta a második legrosszabb, Nicușor Danról pedig elmondta: nagyra értékeli, hogy volt bátorsága felvállalni olyan népszerűtlen ügyeket is, amelyekkel az elődei nem foglalkoztak, és hogy szembement az ingatlanmaffia egy részével, de azt felrója neki, hogy nem vett részt egyetlen polgármester-találkozón sem, nem vállalt szerepet egy-egy álláspont megfogalmazásában akkor sem, amikor szükség lett volna erre; ez azt mutatja, hogy nem csapatjátékos, hanem afféle magányos farkas, aki politikai támogatás híján csak azt tenné, amit Klaus Iohannis tett, bár bizonyára olcsóbban utazgatna.

Antal Árpád tudatában van annak, hogy Georgescunak a magyarok között is vannak hívei; 2000-ben is voltak magyarok, akik Corneliu Vadim Tudorra szavaztak a minél rosszabb, annál jobb elv alapján, de ő optimistábban látja a világot, annak ellenére, hogy amit Georgescu esetében láttunk, az olyan szintű szervezettségről és beavatkozásról árulkodik, amit csak az tud felmutatni, aki mögött egy idegen állam áll. Jelenleg van egy bizonyos összekacsintás az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország között, mindketten érdekeltek Európa gyengítésében, a román állam pedig nagyon komoly szuverenitási teszten ment keresztül, és az, hogy az intézményei ellen tudtak állni két nagyhatalom eszméletlen nyomásának, dicséretre méltó. Most már világosan látni, hogy Georgescuval az alkotmányos rend megborítására törekedtek teljesen szervezett módon, félkatonai alakulatokkal, és ennek fényében teljesen jogos volt az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás érvénytelenítésére vonatkozó döntése – véli Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint olyan szinten fütyült el a golyó az erdélyi magyarság mellett, hogy azt fel sem fogjuk. De ne legyen kétségünk: ha Georgescuék át tudták volna venni a hatalmat, az első dolguk az lett volna, hogy végigmasírozzanak Székelyföldön.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2025-04-01: Máról holnapra - Mózes László:

Múltbéli, hamis próféta a színpadon és a kortárs kiabálók

Elgondolkodtató, ahogy és amiért a Román Ortodox Egyház egy fővárosi színházi előadást bírál azt követően, hogy az előadásból kiragadott, közösségi oldalakon terjesztett néhány képsor után gyalázkodó véleményáradat indult.
2025-04-01: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Gyorshajtókat, szabálytalankodókat azonosítottak

Fokozott rendőri jelenléttel tartott átfogó ellenőrzést a hét végén Háromszéken a megyei rendőr-felügyelőség, munkatársaik az utakon is jelen voltak, ahol a közlekedési szabályokat be nem tartó járművezetőkre figyeltek.