Lemondta idei erdélyi látogatását Károly király

2025. április 2., szerda, Világfigyelő

Egészségügyi problémákra hivatkozva III. Károly király lemondta az idei erdélyi látogatását. A döntés több mint egy évvel azután született, hogy egy meg nem nevezett ráktípussal diagnosztizálták.

  • Károly király egy korábbi zalánpataki látogatásán. Hecser László archív felvétele
    Károly király egy korábbi zalánpataki látogatásán. Hecser László archív felvétele

III. Károly király két külföldi vakációját is lemondta, miközben továbbra is rákkezelés alatt áll – írja a The Sun alapján a G4Media.

Elállt attól, hogy feleségével, Kamilla királynéval elutazzon egy afrikai gyógyfürdőbe, valamint lemondta szokásos éves erdélyi pihenését is.Jelenleg vidéki rezidenciáján, Highgrove-ban pihen, miután csütörtökön kórházba szállították a kezelése mellékhatásai miatt.

„Károly szorgalmas uralkodó, de szüksége van és meg is érdemel olykor egy kis pihenést. Sajnálatos, hogy nem tudott Kamillával elutazni, mivel azt remélték, hogy együtt élvezhetnek egy jól megérdemelt kikapcsolódást. Imádja Romániát, és minden évben izgatottan várja a látogatást, de az túl sok sétával járt volna, amit jelenleg nem tud vállalni” – mondták a brit lapnak a királyi udvarhoz közel álló források.

A Buckingham-palota közölte, hogy nem kommentálja a királyi család tagjainak magánéleti programjait. A palota azonban ragaszkodik hozzá, hogy a király képes lesz április 7-én állami látogatásra Olaszországba utazni, ugyanakkor Károly és Kamilla nem találkozik Ferenc pápával a pápa gyenge egészségi állapota miatt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 426
szavazógép
2025-04-02: Belföld - :

Elszámoltatnák a minisztert

A parlament elé hívja a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi minisztert, hogy számoljon be a bentlakásos gyermekotthonokban élő gyerekek védelmében tett intézkedésekről.
2025-04-02: Világfigyelő - :

Európa nyitott a tárgyalásokra

Az Egyesült Államok bejelentése az acél, az alumínium, az autók és autóalkatrészek importjára vonatkozó vámtarifák megemeléséről az Európai Unió szerint helytelen, de Európa nyitott a tárgyalásokra Washingtonnal – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban tegnap.