Romániából 466 tartalékos állományú, egykori hivatásos katona kötött törvényesen szerződést olyan biztonsági cégekkel, amelyek a Kongói Demokratikus Köztársaságban tevékenykednek, további hét aktív katona pedig feltehetően törvénysértő módon szegődött zsoldosnak az afrikai országba, ellenük bűnvádi eljárást indított a katonai ügyészség – közölte tegnap a védelmi minisztérium (MAPN).
A közlemény szerint két aktív altiszt és öt hivatásos katona ellen indult eljárás, mivel fizetett gyermeknevelési szabadságuk időtartama alatt, 2023 és 2025 között különböző időszakokra Kongóba szerződtek és ezzel több törvényt is megsértettek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.