Tervezési szakaszban van a szotyori utcák korszerűsítése, az aszfaltozás előtt a víz- és csatornázási munkálatokat is el akarják végezni – jelentette ki Tóth-Birtan Csaba alpolgármester a sepsiszentgyörgyi tanács márciusi soros ülésén.
Az önkormányzat terveire Miklós András falufelelős kérdezett rá, mivel a szotyori utcák „szép összeggel” szerepelnek a város idei költségvetésében. Egyúttal azt is elmondta: a szotyori sportbarátok nagyon ellenzik, hogy a focipályán tömbházakat építsen az állami lakásalap (ANL). Válaszul Tóth-Birtan Csaba közölte: valójában hosszabb ideje készülnek több szotyori utca aszfaltozására, előbb azonban bővíteni kell a közműhálózatot, rá kell csatlakoztatni a később épült vagy más okokból kimaradt házakat a víz- és szennyvíz-vezetékekre. Erre a munkálatra nem került külső vállalkozó, ezért az önkormányzat saját cégeire fogja bízni a kivitelezést – magyarázta.
Ami az ANL-lakásokat illeti, az biztos, hogy nem a sportpályán építkeznek majd, ennek rendeltetését nem lehet megváltoztatni; az önkormányzat a sportpálya mellett vásárolt területet a beruházás számára. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.