Többórás interaktív vetélkedőt tartott a baróti művelődési otthon nagytermében a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület március 28-án a Gyermekek éve rendezvénysorozat keretében, a Kovászna megyei önkormányzat meghívásának eleget téve.
A Zöld kihívás címmel szervezett vetélkedőre a baróti Gaál Mózes Általános Iskola 80 tanulója nevezett be. Nyolc csapatba tömörülve egy képzeletbeli település megmentésén dolgozhattak, ahol szennyezett a víz, kevés a munkahely és egyre jobban pusztul a természet. A diákok különböző intézmények – pl. étterem, iskola, vállalkozás és önkormányzat – szemszögéből dolgoztak ki környezettudatos megoldásokat, hogy megmentsék településüket. A stratégiák kidolgozása után minden csapat bemutatta egymásnak a terveit, majd közösen megbeszélték azokat. Mind a nyolc csoport nagyon hatékonynak bizonyuló megoldásokat fejlesztett ki, így bátran kijelenthetjük, hogy a helység sikeresen megmentődött az őt ért szennyezésektől.
Az interaktív foglalkozás a Zöld Nap-suli projekt alatt átdolgozott tevékenység, mely nagy sikernek örvend a diákok körében. A háromtagú zsűri értékelését követően a verseny nyertesei: 1. hely: Vállalat csapat – mozijegy a sepsiszentgyörgyi Művész mozitól, 2. hely: Iskola csapat – belépő a sepsiszentgyörgyi vadászmúzeumba a Vadon Egyesület jóvoltából, 3. hely: Étterem csapat – belépő a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba. A vetélkedőről senki sem tért haza üres kézzel, hisz az oklevelek mellett ajándékcsomagot is kaptak a jelenlévők. A rendezvényről készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook-oldalán.
Ráduly Attila
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.