A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrségnél gyakorlatoztak márciusban békési fiatalok, a Gál Ferenc Egyetem, Technikum Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai az Erasmus+ programnak köszönhetően látogattak a megyeszékhelyre.
Az anyaországi diákok kéthetes sepsiszentgyörgyi szakmai gyakorlata a VET Center Romania révén valósult meg, a helyi rendőrség beszámolója szerint a fiatalok a későbbiekben a magyarországi belügyminisztérium alegységeinél, a honvédségnél, a rendőrségnél helyezkedhetnek el, illetve határőrként is dolgozhatnak. A háromszéki látogatás jó alkalomnak bizonyult tapasztalatszerzésre, a fiatalok betekintést nyerhettek a közbiztonság és a városrendészet működésébe, a helyi közrendészeti intézményeknél pedig szakmájukhoz kapcsolódóan gyűjtöttek gyakorlati ismereteket.
A sepsiszentgyörgyi pályaorientációs gyakorlatot a Sepsi Protekt és a helyi rendőrség támogatta. Utóbbi vezetője, Hadnagy István közölte, kollégáikat a diákok az itt töltött idő alatt elkísérték terepre, így megismerhették, miként járnak el a tilosban parkoló autók esetében, az elhagyott autók azonosításában, igazoltatásnak is tanúi voltak és a közrendészeti munkában egyre inkább használt drónt is láthatták működés közben. Hadnagy István kiemelte, fontosnak tartja, hogy a fiatalok megértsék, „a rendőri szakma nem azoknak való, akik nagyon szeretik az akciófilmeket, hanem azoknak, akiknek van türelme emberekkel dolgozni” – fogalmazott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.