Miért vannak muszlim imaszőnyegek erdélyi templomokban?

2025. április 7., hétfő, Élő múlt

Az erdélyi szász evangélikus templomok egyik jellegzetessége az oszmán-török imaszőnyeg. A brassói Fekete-templom Európa egyik legnagyobb keleti szőnyeggyűjteményét őrzi. Vajon mit keresnek az iszlám világ szimbólumai egy keresztény templomban és milyen szerepet töltenek be?

  • Fotó: Kálnoky Boris
    Fotó: Kálnoky Boris

A Fekete-templom szőnyeggyűjteménye közel kétszáz oszmán imaszőnyeget foglal magában. A kollekció olyannyira számottevő, hogy 2007-ben a Fekete-templomból kölcsönzött szőnyegek által sikerült csak összeállítani egy nyolcszáz darabból álló kiállítást Isztambulban a 11. Nemzetközi Keleti Szőnyegkonferencián. Erdélyben összesen körülbelül négyszáz szőnyeg található, a brassói templom gyűjteménye pedig a legnagyobb Romániában. Sőt, Törökország után ez „a legnagyobb keletiszőnyeg-kollekció Európában” – mondja Uwe Seidner, a szászvolkányi evangélikus közösség lelkésze.

A hűvös templomba belépve az ember több tucatnyi színes, gyapjúból készült imaszőnyeggel találja szembe magát. Legtöbbjük meleg, narancssárgás-pirosas színárnyalatokban pompázik, de megtalálható köztük egy kék színű is, ami igazán egyedinek számít. Többségük a 16. és 18. század között készült. Brassó, német nevén Kronstadt ekkor szász kereskedők által lakott város volt. A település határvárosként szolgált Kelet és Nyugat között. Steffen Schlandt, a Fekete-templom orgonistája szerint az oszmán imaszőnyegek „cserekereskedelem útján kerültek a város lakóihoz.” A templomhoz csak később érkeztek adományozások által. A huszadik század végén, a rendszerváltoztatást követően például ötven ilyen szőnyeg került a templom birtokába a kivándorló szászok jóvoltából.

Oszmán imaszőnyegek nem csupán a brassói Fekete-templomban fedezhetőek fel. Erdélyben majdnem négyszáz oszmán imaszőnyeg található. Számos szász templomban megtekinthetőek, többek között a prázsmári és szászhermányi erődtemplomokban, valamint a szászbogácsi templomban. Igaz, hogy a Fekete-templom darabjai sokkal jobb állapotban maradtak fenn. Ezekben az épületekben járva a látogatónak lehetősége van kapcsolódni a múlthoz. Ha utánajár a bennük található szőnyegek történetének, az egész erdélyi kultúrába is tágabb betekintést nyer. Az erdélyi szászok nélkül Erdély ma nem lenne az, ami.

 

Fotó: Bence Bianka

 

Szerepüket tekintve az imaszőnyegek a múltban státuszszimbólumként szolgáltak. Ez jelentős értéküknek volt köszönhető, birtoklásuk a társadalomban magasan elfoglalt helyről árulkodott. Uwe Seidner szavait idézve „értékük megfelelt ma egy Mercedes árának”. Az érthetőség kedvéért, egy ilyen szőnyeg akkoriban „három és egynegyed aranyat ért” – írja Kálnoky Boris Őseim földje című könyvében. Írásában megemlíti a brassói Hon­terus-levéltár munkatársát, a 2018-ban elhunyt Gernot Nussbächert, aki szerint „egy ilyen szőnyeg drága ajándék volt, egy városi tanácsos akkoriban évi 50 aranyat keresett.”

Talán már sejteni lehet, hogy milyen funkciót töltöttek be ezek a szőnyegek. Elsősorban ajándékozásra szolgáltak. Kálnoky Boris így ír könyvében egy ilyen esetről: „Ősapám, Kálnoki Péter a Mohács utáni első évtizedben királybíróként nyugalmas taposómalomban élt. (...) Michael Roth városi tanácsos, így áll ott, 1546-ban küldött neki esküvői ajándékként egy török szőnyeget...” Ezek a tárgyak az esküvők visszatérő elemei voltak, melyeket a templomban kiterítettek a jeles események alkalmával. Olyan is előfordult, hogy a kevésbé tehetősek kibéreltek egy-egy oszmán szőnyeget. Egy másik használati forma a temetésekhez köthető. Uwe Seidner szavaival élve „a muszlim imaszőnyegek dekorációként szolgáltak”, Steffen Schlandt szerint pedig a szőnyegeket „ráterítették a koporsóra”. Érdekesség, hogy ha egy családnak volt saját szőnyege, és azt kiterítette, a temetés után az a templomra szállt. Viszont a család pénzért cserébe kiválthatta azt. Továbbá, fontosabb események alkalmával a tehetős emberek kilógatták keleti szőnyegieket az ablakon, ezzel demonstrálva rangjukat. Összességében elmondható, hogy ezek a tárgyak nem mindennapi használatra voltak alkalmasak. Időszakosan, templomi események, istentiszteletek, fontos események alkalmával terítették ki őket.

A századok folyamán a szőnyegek elveszítették funkciójukat. Ma már az impozáns gótikus templom díszítőelemeiként szolgálnak, de jelentős eszmei értékkel rendelkeznek. Jelenlétük az erdélyi szászok kultúráját, emlékét őrzi. Bár napjainkban a környéken élő szászok száma jelentősen lecsökkent, az itt maradottak büszkeséggel tekintenek múltjuk megtestesítőire.

Gergely Sarolt

 

(A szerző az MCC Médiaiskolájának hallgatója. A cikk az MCC hallgatóinak terepgyakorlata idején készült, mely a Háromszék napilappal partnerségben zajlik.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1186
szavazógép
2025-04-07: Sport - :

Verstappen rajt-cél győzelmet aratott (Forma–1)

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott vasárnap a Japán Nagydíjon. A 27 éves pilótának ez az idei első futamgyőzelme, pályafutása során már a 64. alkalommal, Szuzukában pedig zsinórban negyedszer diadalmaskodott. Verstappen mögött a vb-pontversenyben élen álló Lando Norris, a McLaren brit pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó harmadik fokára a másik McLarent vezető ausztrál Oscar Piastri állhatott fel.
2025-04-07: Szabadidő - :

Mit főzzünk ma? (Salátaleves)

Hozzávalók: 3 fej saláta, 1 csokor fokhagymaszár, 1 evőkanál vaj, só, bors; a púpos tojásrántottához: 5–6 tojás, 20 dkg szalonna, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors; a pityókás eresztékhez: 3 pityóka, 1 csapott evőkanál liszt, 4–5 evőkanál tejföl, só.