Miután az országos egészségbiztosító pénztár múlt pénteken Ghiţă Drăgoiut, a Năstase-kabinet idején megyei szintű egészségbiztosítási elnöki tisztséget betöltő közgazdászt nevezte ki ideiglenesen a biztosítottak pénzét begyűjtő és azzal gazdálkodó egészségügyi intézmény élére, tegnap versenyvizsgát hirdetett meg a főigazgatói-elnöki bársonyszékre és három igazgatói állásra.
Mennie kell a gazdasági igazgatónak, a szerződésekért felelős igazgatónak és a megyei főorvosnak, a teljes vezetőcsere az átszervezés része. Ghiţă Drăgoiu, akit az előbbi kormányváltáskor menesztettek az elnöki székből, az elmúlt négy évben a biztosítópénztár betegnyilvántartó osztályán dolgozott, a március 18—20. közötti versenyvizsgán újból pályázik az elnöki tisztségre, úgy tartja, az országos egészségbiztosító-pénztár által a tavalyi szabályzó alapján kiírt megmérettetés minden feltételét teljesíti. Lapunk kérdésére elmondta, bár tudomása van róla, nem foglalkozik olyan rágalmakkal, miszerint nem lenne joga versenyezni, szerinte a kritériumrendszer nem támaszt olyan feltételt, amit nem tudna teljesíteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.