Claudiu Târziu tegnap közölte, hogy végleg megválik a Románok Egyesüléséért Szövetségtől (AUR), miután a párt vezetőtestülete felfüggesztette a párttisztségéből, és megtiltotta számára, hogy induljon a belső választáson.
Az AUR egykori társelnöke azt is bejelentette, hogy egy új pártot alapít, amely „hatékonyabb és szilárdabb” lesz. Úgy véli, George Simion pártelnöknek „nincs bátorsága szemtől szembe kiállni” vele, szerinte ezzel magyarázható, hogy a távollétében ülésezett az alakulat vezetőtestülete, bár annak ő az elnöke. Azt is felrótta Simionnak, hogy a párt jelöltjeinek kiválasztásakor „a pártelnökkel szembeni feltétel nélküli engedelmesség” volt a legfőbb szempont. Hozzátette, akkor kezdett problémássá válni a személye George Simion számára, amikor aktívabbá vált a nyilvánosság előtt, ez ugyanis gyanakvóvá és ingerültté tette a pozícióját féltő pártelnököt. „Az az érzésem, hogy a saját házamból kergetnek ki a gyerekeim, mert megpróbáltam megakadályozni, hogy felgyújtsák azt” – írta Târziu a honlapján közzétett levelében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.