A Brassói SR Municipal és a Székelyudvarhelyi FC között április 13-án rendezett harmadosztályú bajnoki mérkőzés után a hazai csapat szurkolói áttörték a stadion biztonsági kerítését, és rátámadtak a vendégcsapat játékosaira. A magyar nemzetiségű focistákat ütlegelték, miközben a lelátón maradt drukkerek nyíltan magyarellenes rigmusokat skandáltak. Az ügyben a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat feljelentést tesz.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ) tegnapi közleménye szerint a székelyudvarhelyi csapat két játékosa, Bara Levente és Berkeczi Csongor fizikai sérüléseket szenvedett, a csapat többi tagja csak az öltözőbe menekülve tudta elkerülni a további támadásokat. A MIJSZ felszólítja a román hatóságokat az elkövetők azonosítására, büntetőjogi felelősségre vonására, a klubot sújtó szankciókra – mindezt elengedhetetlennek tartják ahhoz, hogy „világos üzenetet küldjünk: az etnikai alapon elkövetett erőszaknak nincs helye sem a sportpályán, sem a társadalomban”.
A MIJSZ ugyanakkor rendkívül aggasztónak tartja, hogy egyre gyakoribbá válnak a sporteseményekhez kapcsolódó, kifejezetten magyarellenes indíttatású támadások. „Ezek a cselekmények nemcsak az érintett személyeket, hanem egész közösségünket érik el. Az, hogy egy játékosnak a származása miatt kell félnie a testi épségét veszélyeztető támadástól, egy jogállamban elfogadhatatlan” – szögezi le a közlemény. Ezért a jogvédő szolgálat feljelentést tesz az ügyben az illetékes szerveknél. Benkő Erika, a MIJSZ igazgatója kifejtette: „A román hatóságoknak egyértelmű jelzést kell adniuk arra nézve, hogy a továbbiakban a magyarellenesség ne gyűrűzzön szét a társadalomban. Ez már félelmetes és kiábrándító, hogy ebben az országban a sport lassan már csak a magyargyűlöletről szól.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.