Felméri az utazási igényeket a vidombáki repülőtér, ugyanakkor új járatok is indulnak a Háromszék szomszédságában levő légikikötőből.
A vidombáki reptér honlapján és Facebook-oldalán (Aeroportul Internațional Brașov) is elérhető, a Brassói Transilvania Egyetem Szociológia és Kommunikációs Tanszéke által összeállított kérdőív elsősorban a barcasági és a környékbeli lakosoknak szól; kitölteni május 15-ig lehet, és Sepsiszentgyörgy elöljárói is arra biztatnak minden érdekeltet, hogy tegye ezt meg.
Új járatok indítását is bejelentették: a repülőteret utasszállítóként egyedül használó Wizz Air légitársaság ősztől a budapesti, dortmundi és londoni járatok mellett egy negyedik európai városba, az olaszországi Nápolyba is indít gépet. Az első a tervek szerint október 16-án száll fel, és attól kezdve minden kedden, csütörtökön és szombaton szállít utasokat. Ugyancsak ősztől a londoni járatok száma megduplázódik, a mostani heti háromról heti hatra.
A forgalom egyébként már napokon belül megélénkül Vidombákon: az első vakációs járat április 17-én rajtol, és nagyjából fél éven keresztül minden csütörtökön lehet az egyiptomi Hurghadába repülni, nyáron charterjáratok indulnak népszerű török és görög tengerparti üdülőhelyekre is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.