Érdekes esemény zajlik Kézdivásárhelyen: a tánc világnapja alkalmából a Pro Pectus Egyesület kezdeményezésére Táncoló Kézdivásárhely címmel online versenyt írtak ki, melyre április 6-ig lehetett jelentkezni videófelvételekkel. A táncokra a közönség április 20-ig szavazhat az interneten, a nyertes produkciókat a Wegener parkban is meg lehet majd tekinteni.
Szép számban gyűlt be Youtube-ra feltöltött, akár profinak is nevezhető táncos videó a Pro Pectus Egyesület felhívására, fiatalok perdültek táncra a város különböző pontjain, hogy lenyűgözzék a legkritikusabb zsűrit, azaz az internet népét.
„Sajátos módon szeretnénk megünnepelni az április 29-én esedékes tánc világnapját. A táncművészet képes világokat összekötni, felszabadítani és kiszakítani a hétköznapokból. A tánc világnapjához csatlakozva igyekszünk népszerűsíteni ezt a testre és lélekre egyaránt jótékony hatással bíró mozgásformát úgy, hogy közben városunk kulturális és turisztikai értékeit is bemutatjuk” – írta felhívásában a civil szervezet.
Az online versenyre 14 év feletti táncoslábúak nevezhettek be bármilyen tánccal, a két- vagy háromperces videóknak Kézdivásárhely valamelyik jellegzetes helyszínén kellett készülniük, minimum két, maximum tíz személy részvételével. A versenyre olyan fantázianevű csapatok neveztek be, mint a Kisvirág, a Zabolai Nőszervezet, Szaunás 50+ hölgyek, Bodlépés, Salsa, Dirty Dancing, Dinamika és United Steps. Szavazni rájuk április 20-ig lehet, az első három helyezett április 29-én ünnepélyes díjátadó keretében bemutathatja táncát a Wegener parkban.
A verseny a Kézdiszéki Középiskolások Szövetsége és Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatalának partnerségével zajlik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.