Ferenc pápa sírjaKiemelt biztonsági övezetté alakítják

2025. április 30., szerda, Világfigyelő

Rendkívüli biztonsági övezetté alakítják át a Santa Maria Maggiore-bazilikát és környékét a Ferenc pápa sírját látogató zarándokok védelme érdekében.

  • Fotó: Facebook / Vatican News
    Fotó: Facebook / Vatican News

Rómában már második Szent Péter-bazilikának és második Vatikánnak keresztelték át a Santa Maria Maggiorét a vasárnap óta sorban álló hívek miatt. A Ferenc pápa temetését követő első napon mintegy hetvenezren, hétfőn pedig több mint negyvenezren látogattak el az elhunyt egyházfő sírjához. Tegnap ismét reggel hét órakor nyitottak, és este fél nyolcig tartottak nyitva. Korábban a bazilika napi látogatói száma átlagban háromezer körül volt.

A hatóságok számításai szerint a május elsejét követő hosszú hétvége után csökkenni fog a sorban állók száma, de nyáron ismét megemelkedhet, és az egész mostani jubileumi szent évben magas maradhat.

Már vasárnaptól megerősítették a biztonsági intézkedéseket, amelyek egyelőre csak a bazilikánál sorban állók útvonalára vonatkoznak. A következő hetekben viszont a bazilikát övező egész városnegyedben, az Esquilino-dombról elnevezett kerületben új biztonsági rendszert vezetnek be, amelynek első szigorításai tegnaptól léptek életbe.

A Santa Maria Maggiore-bazilika a város egyik legforgalmasabb pontján található, az ország legnagyobb vasútállomása, a Termini pályaudvar szomszédságában, ahol két metróvonal találkozik és tucatnyi autóbusz végállomása van. A Termini térségében naponta félmillió ember halad át.

A Santa Maria Maggiorét lakóépületek, iskolák, szupermarketek, szállodák övezik. A közelben áll a belügyminisztérium épülete is. A bazilika előtti tér forgalmi csomópontnak számít, így teljesen másak a biztonsági feltételek, mint a Vatikánhoz tartozó, sokkal tágasabb Szent Péter téren, amely könnyen lezárható.

A hatóságok terve szerint a Santa Maria Maggiore egész térségét rendkívüli biztonsági zónává alakítják át. Növelik a rendőrök számát, és ahol lehet, gyalogos­övezetet hoznak létre, helyet biztosítva elsősegélypontoknak is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 415
szavazógép
2025-04-30: Világfigyelő - :

Egyoldalú fegyverszünet? (Orosz–ukrán háború)

Ha Oroszország valóban békét akar, akkor azonnal életbe kell léptetni a tűzszünetet, és nem kell azt szimbolikus dátumokhoz kötni – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra az orosz bejelentésre reagálva, miszerint Moszkva a világháborús győzelem 80. évfordulójára, május 8-tól egyoldalúan háromnapos fegyvernyugvást hirdet. A Kreml azonban hivatalos választ vár,  Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára elutasította Zelenszkij kijelentését, miszerint a Moszkva által bejelentett fegyvernyugvás manipuláció lenne.
2025-04-30: Világfigyelő - :

Elillant energia (Áramszünet az Ibériai-félszigeten)

A hatalmas áramszünet, amely hétfőn sötétségbe borította az Ibériai-félszigetet, úgy tűnik, annak a következménye, hogy Spanyolország elektromos hálózatából megmagyarázhatatlan módon eltűnt 15 gigawattnyi energia.