A divízió 1/A jégkorong-világbajnokság fantasztikusan sikerült, minden várakozást felülmúlt még úgy is, hogy a romániai válogatott kiesése keserű szájízt és csalódottságot hagyott maga után. A tornát követően Nagy Attila Ferenc, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Benedek Árpád Csaba, az FRHG főtitkára és Miklós Ervin, az FRHG elnökségének, illetve a torna szervezőbizottságának tagja értékelt.
„Úgy hiszem, aki kilátogatott a rendezvényre, azt tapasztalhatta, hogy fantasztikus volt, és egy életre szóló élménnyel gazdagodott. A romániai válogatott eredménye miatt csalódottak vagyunk, hiszen a vezetőség és a csapat is többet szeretett volna ebből kihozni. Realistának kell lennünk, ha megnézzük az ellenfeleket, akkor elismerhetjük, hogy infrasktrukturális és játékosállomány tekintetében is előttünk járnak, ez pedig a jégen is megmutatkozott” – fogalmazott Nagy Attila Ferenc, az FRHG elnöke.
A szakszövetség vezetője hozzátette, elkezdik az új stratégia kidolgozását, hiszen megfiatalítanák a keretet, mert jelenleg az átlagéletkor 29 év, ami nem sok, viszont a következőkben fontos lesz, hogy beépítsenek az együttesbe olyan jégkorongozókat, akik közép- és hosszú távon alapemberek lehetnek. Továbbá kiemelte: Dave MacQueen szövetségi kapitány Román Jégkorongszövetséggel kötött szerződése lejárt, a folytatásban vélhetően más szakember érkezik a helyébe, mivel olyat szeretnének, aki Romániában tölt be vezetőedzői tisztséget, ezáltal pedig egész idényben követheti a játékosok teljesítményét.
„Ezelőtt kilenc évvel fejeztük be a Sepsi Aréna építését, jelenleg pedig örülök, hogy ezzel az eseménnyel további 35 ezer embert adhattunk hozzá a vendégek sorához, így körülbelül egymillió látogatónál tartunk. Remélem, a választások esetleges sikertelen kimenetele nem állja majd útját az új jégcsarnok kivitelezésének, amely másfél hónap múlva kezdődne, ugyanis a városnak, a régiónak és az országnak szüksége van a minőségi infrastruktúrára, hiszen enélkül nincsenek eredmények” – nyilatkozta Antal Árpád polgármester.

Fotó: Máté Bence
A városvezető kihangsúlyozta: a világbajnokság után megjött az étvágyuk, így 2027 februárjában Brassó mellett Sepsiszentgyörgy is a Téli Európai Olimpiai Fesztivál (EYOF) otthona lenne, ezáltal újabb nemzetközi jégkorongmérkőzéseket rendezhetnének. Hozzátette, egy másik álmukat is szeretnék megvalósítani, eszerint megpróbálják az Erste Ligában szereplő csapatokat meggyőzni arról, hogy befogadják a Háromszéki Ágyúsok együttesét, amely sikeres felvétel esetén már idén szeptemberben bekapcsolódhatna a versenysorozatba.
Benedek Árpád Csaba, az FRHG főtitkára és Miklós Ervin, az FRHG elnökségének, illetve a torna szervezőbizottságának tagja a világbajnokság költségvetéséről osztott meg információkat. Előbbi elmondta, a torna megszervezése közel ötmillió lejbe került, ugyanakkor ez az összeg nem tartalmazza a Sepsi Aréna jégpályává alakítási munkálatait, amelyet teljes egészében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala fedezett. A bérlet- és jegyeladásból 1,1 millió lej folyt be, emellett a szurkolók több mint 120 ezer lejre vásároltak ajándéktárgyakat. Utóbbi kihangsúlyozta, a jegyek 90 százalékát eladták, így a válogatottak szinte mindegyik mérkőzésen telt ház előtt léphettek jégre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.