Az előadás elején elhangzott: a szülőket és nagyszülőket egyaránt az érdekli, hogy az utódok milyen nevelésben részesülnek, és ebben különösen kiemelt szerepe van az iskolaválasztásnak. Az alternatív oktatási rendű iskoláktól sokszor azért ódzkodnak az emberek, mert nem jut el hozzájuk elég információ. Erre világított rá előadásában Pintér Krisztina, aki vázolta, hogy mit jelent a Waldorf-pedagógia, milyen a világszemlélete, milyen módszereket alkalmaz és mindez hogyan segíti a gyerekeket, hogy boldoguljanak a következőkben – mondotta felvezetőjében Fábián Helén óvónő, az előadás moderátora.

Személyes tapasztalatok

A magyarországi Pintér Krisztina három gyermek édesanyja, az immár felnőtté cseperedettek előbb Waldorf-óvodába, majd Waldorf-iskolába és -gimnáziumba jártak, ezt követően érettségiztek, értelemszerűen a magyar állami érettségit abszolválták. Magyarországon a Waldorf-gimnázium ötéves, az első nyolc osztályt követi a négy gimnáziumi év, ezen túl pedig még van egy 13. év, ami az érettségi vizsgára való felkészülésről szól, ennek során újrarendszerezik az előző tizenkét évben tanult ismereteket, felkészülnek arra a gondolkodásmódra, amit a „hagyományos” oktatás (és az érettségi vizsga is) követ.

„Tehát túlélték a gyerekeim az érettségit, és azóta egyetemisták, rögtön felvették őket. Azért mondtam el ezt, mert tudom, hogy szülőként az ember tele van aggodalommal. Hogyan és miként válasszunk iskolát. Én úgy lettem édesanya, hogy előtte már Waldorf-iskolában dolgoztam, de sosem fogom elfelejteni azt az élményt, amikor az első gyerekem iskolába ment, harmadikos volt, és egyszer sem láttam, hogy olvasna. Pedig ifjú Waldorf-tanárként anno, amikor még nem voltak gyerekeim, az aggódó szülőket azzal nyugtattam, hogy harmadikra mindenki folyékonyan, magától fog olvasni. Az én gyerekemről meg nem tudtam, hogy olvasna, így rágtam a kefét, mígnem nyáron a Balatonhoz mentünk nyaralni és a nagyobbik, kilencéves fiú nézte a térképet, akkor még nem volt GPS. Apa kérdezte, hogy hol vagyunk, a gyerek intette, hogy menj, közben sorolva, hogy merre tartunk. Községtábláról olvasta, és akkor esett le, hogy jé, tud olvasni, nem is akárhogy, hibátlanul, gyorsan kiolvasta a hosszú településneveket. – No, de hogy jutunk mi idáig, mert ugye az a kérdés, hogy a Waldorf-iskolában mit és hogyan tanulunk?” – osztotta meg személyes tapasztalatait és fogalmazta meg az első kérdését az előadó.

Egyik ötödikes kisdiák szabad kézzel készült rajza. A szerző felvétele

Mit és miért tanulunk az iskolában?

Kifejtette: a legfontosabb az, hogy mit gondol az iskola az emberről, a növendékről, illetve hogy mindenki mit gondol magáról. „Azt gondoljuk, hogy azért vagyunk, hogy amit a főnök, a király, az elnök mond, azt hűségesen be kell tartani. Ennek értelmében akkor ilyen iskolát alakítanak, amely azt a képességet fejleszti, hogy minél inkább be tudjunk állni a sorba, annak ellenére, hogy ma az emberről sokkal holisztikusabban gondolkodunk. Pedig nagyon fontos, hogy vannak képességek, amelyek meghatározzák a tetteket, és azok meghatározzák az életünket vagy a sorsunkat. A tettek pedig maguk a döntéseink” – magyarázta.

Kim John Payne amerikai pszichológust idézte, aki az értékrendek szerint két osztályba sorolta az embereket, így van, aki a szakmai önéletrajzért dolgozik. „Az az értékrendje, hogy minél nevezetesebb cégeknél, minél fontosabb posztot tudjon betölteni. És hogy ez egy szép, technológiás önéletrajz lesz. Egy karrier, egy külső világban való sikernek a tükre. A másik – kicsit ironikusan úgy hívja ezt az értékrendet, hogy a gyászbeszéd vagy a búcsúbeszéd értékrendje –: igazából nem az számít, hogy milyen céget hány évig és milyen haszonnal vezettünk, hanem hogy milyen emberek voltunk. Tehát, hogy megértő szülő, hűséges társ, bölcs és türelmes nagyszülő, tapintatos vezető, vagy kolléga volt valaki. A belső értékeinket soroljuk fel vagy sorolják fel a gyászbeszéd alatt. Melyik az az értékvilág, ami a számunkra fontos: a külső érvényesülés vagy a belső értékek” – hangsúlyozta.

A hasonlat nem véletlen, ugyanis kapcsolódik a Waldorf-módszerhez, amely az emberi képességeket helyezi előtérbe, arra vezeti rá a diákokat, hogy önmagukat jobban megismerhessék, és ezáltal megtalálják a helyüket a világban.

Waldorfos foglalkozás a Perkőn. Fotó: Mátyus Kálmán

Az érzékek háza

Tucatnyi érzéket térképeztek fel a Waldorf-szakemberek a gyermekek esetében és nagyon fontos, hogy ezek megkapják a megfelelő „táplálékukat”. „Az első hét évben a fizikai vagy alapérzékek úgy kapják meg a megfelelő ingert, ha a gyerek szabadon, természetes körülmények között, a saját igényeinek megfelelően tud játszani és mozogni. Ehhez nem kell képernyő, távirányító, csak egy kavics, egy könyv, egy tócsa. Emellé kell a helyes táplálkozás, a nyugodt napi ritmus, egy meleg lelki törődés, mert az alapérzékeket csak ezek fogják fejleszteni. Az érzékelés formái közül az egyik legfontosabb a tapintás. A kisbabák kenegetése, de maga a szülés folyamata is a tapintás érzékéhez kapcsolódik. Egy olyan érzék, amit úgy kell elképzelni, mint egy ház alapját. Van emellett az élet- vagy folyamatérzék, ami a közérzetünkre, a testünk belső folyamataira vonatkozik. A tapintás mutatja, hogy meddig tartunk, a másik pedig jelzi, ha éhes vagyok, ezért ha kicsi vagyok, akkor hisztizek, hiszen nem tudok a beteljesülésig türelmesen várni. De egy idő után ezt az érzést vissza tudom tartani, tisztában vagyok vele. Ez a házon az ajtó és az ablak, ki tudom nyitni és be tudom zárni. Ez azért is fontos, mert a mai gyerekek körül nagy bizonytalanság van. Emellett van a mozgásérzék, az izmok helyes irányítása, ez főleg az írás esetében jöhet elő. Az egyensúlyérzék is nagyon fontos. Ma például azzal korlátozzák ezt, hogy megtiltják a gyermekeknek, hogy fára másszanak. Ma a kicsik ülnek egész nap valami előtt, ahelyett, hogy valóságos tapasztalatokat szereznének, elesnének, meghorzsolnák magukat – mindez ma már kimarad a gyerekkorból. Pedig létfontosságú: az egyensúlyérzék adja annak a háznak a mestergerendáját, amibe beköltözhet az ember, ez tartja biztonságban az épület egészét” – mondotta.

Később, hét év után az alapképességek helyet adnak a tanulás képességének. „Ma nagyon sokan küszködnek zavarokkal, részképességekkel, amiket a mozgás és fejlődés megzavarására vezethetünk vissza” – magyarázta.

A gyerekek felfedezik a környezetüket. Fotó: Mátyus Kálmán

A Waldorf-osztályokban egyébként arra törekednek: tisztaság és rend legyen, kimagaslanak a színek, a rajzok. Arra is figyelnek, hogy a bútorzat és a padló lehetőség szerint fából vagy majdnem fából készüljön. Emellett vannak eszközök, amelyek szintén az érzékek fejlesztését szolgálják. „A babzsák, a gyapjúfonal, a méhviaszból készült kréták, amikkel rajzolnak – mind ilyenek. Az érzékekről tudjuk, hogy nem mindegy, hogy mit látnak a gyerekek, nem mindegy, mit szagolnak, mit fognak, mivel kézimunkáznak” – mondotta Pintér Krisztina.

Szerinte a hangsúly azon van, hogy az érzékeikkel valóban hasznos dolgokat csináljanak. „Sima lapú, nagy füzetekben dolgoznak a gyerekek, pont azért – amit régen a falusi tanítók is nagyon jól tudtak –, hogy a nagy mozgásokból, a nagy mozdulatokból születnek a kicsik, az egyre kisebb és kisebbek. Tehát a szépség áll a középpontban, rengeteg művészeti tevékenység zajlik, akár az egész osztály furulyázik. Énekelünk, rengeteget festünk, gyönyörűeket rajzolunk. Számtalan mesével és történettel ezt a rajzkészséget beindítjuk. A fantázia működésére – nem fantáziálgatásra, hanem egy képalkotó működésre – tanítjuk a gyerekeket, hogy belülről, átélve tudják elképzelni” – magyarázta a tevékenységek egymásra épü­lését.

Emellett kitért a hallás-, szaglás-, íz- és hőérzékre. „Még mondásunk is van arra, ami a szaglást illeti, hogy valami bűzlik. A hőérzéket úgy is értjük, hogy akár egy társaságban jól tudom érezni magam, melegséget tudok adni, nem csak érzékelem, hogy kellemes meleg van. A hallás – ami a szellemi vagy szociális érzékek közé tartozik – azt is jelenti, hogy nemcsak halljuk, ami elhangzik, hanem ki tudjuk szűrni a lényeget, oda tudunk figyelni, nem csak a világ zajait halljuk. – Ha kell, csendben is tudok maradni, ez már szociális készség. A beszédérzék azt jelenti – bár ez nem minden gyerek esetében egyértelmű –, hogy a világ zajaiból az emberi beszédet ki tudja tagolni. A gondolatérzék pedig az, amikor a szavak mögötti gondolatot próbálom követni. Ez olyan esetben is működik, amikor valaki nem a magyar nyelv szabályai szerint beszél, de mégis meg tudjuk érteni, amit mondani akar. Ez az érzék lát a szavak mögé. Ezek az érzékek egyszerre működnek, így válik eggyé az egész, így tudjuk magunkat megtapasztalni” – mutatott rá az érzékek fontosságára.

Megtapasztalják, hogy milyen a kalászok kibontása. Fotó: Mátyus Kálmán

A világ igaz

Rend és igazság van, a világ megismerhető, átlátható, a huncutsága is kifürkészhető – ezt is tanítják a Waldorf-iskolákban. „Az, ami nem jó, azt is lehet jóvá tenni, a rossz gondolatot át lehet fordítani. Nem arra neveljük, hogy naivak legyenek, túlzott reménykedők, hanem arra, hogy a tetteikkel tudjanak változtatni, a gondolataikkal meg hatni. Ezt nevezzük szabadságnak. Szokták mondani, hogy a Waldorf-iskolának van egy ilyen mottója, hogy szabadságra nevelés, ami félreérthető, mert nem szabadosságra való nevelésről van szó. A szabadság egy lelki, szellemi önállóság és ítélőképesség, hogy ilyen emberek legyenek. Ez a pedagógia vagy nevelés célja: a maguk kis életében változást hozzanak, és ez a változás kihat majd a környezetükre. A tanításban az a fontos, hogy a szabadságot elérjük, önmagunk és a másik ember megtapasztalását, ezekhez kapcsoljuk a tantárgyakat az életkori sajátosságok figyelembe vételével. Ez a változás nem olyan könnyű, viszont ha megvan egy jól alapozott ház, akkor szépen be lehet rendezni a különböző tantárgyakkal, amikkel a képességeket fejlesztik. Merthogy tantárgyak vannak a Waldorf-iskolában, elég komolyak is: matematika, filozófia, fizika, földrajz, történelem, anyanyelv és idegen nyelvek. Van úgynevezett központi felvételi, amit 8. osztályban írnak meg azok, akik nem mennek a Waldorf -középiskolába, hogy az állami középiskolába bizonyos pontszámok alapján bekerülhessenek. Nálunk is vannak olyan waldorfosok, akiknek külön segítség kell. Ezt vagy meg tudja adni az iskola, vagy pedig a szülők mennek külön fejlesztőkhöz, külön segítőpedagógusokhoz. Az én gyerekeim is jártak 8-tól angol külön­órákra, mert emelt szintű érettségit akartak tenni, és úgy érezték, hogy kell egy kicsit több gyakorlás, mivel a szüleik nem beszélnek angolul” – mondotta. A Waldorfban is hús-vér gyerekek vannak, nem valami csodabogarak – hangsúlyozta.

A zeneoktatásnak is kiemelt szerepe van. Fotó: Mátyus Kálmán

A tanterv menete

Pintér Krisztina hét éve keresi fel a székelyföldi Waldorf-iskolákat, így tisztában van az anyaországi és romániai oktatási rendszerek közötti különbségekkel. A legfontosabb eltérés az, hogy Magyarországon nincs előkészítő osztály. Ez azonban nem nagy különbség, mivel a romániai előkészítősök életkorban – pár hónap eltéréssel – ott vannak, ahol magyarországi elsős társaik, de még ez is egy remek lehetőségnek kínálkozik. „Az előkészítősök úgynevezett formarajzot tanulnak, betűket és számolást. Az első négy évben az a feladat, hogy az írást és az olvasást elsajátítsák, a következő négy évben pedig az, hogy ezeket eszközként használják a tanuláshoz. A nagy probléma a mai gyerekkel az értő olvasással van: hiába tud hangosan olvasni első osztály végére, nem biztos, hogy értelmezi is a szöveget. A Waldorfban ezt nagyon sok verssel, mozgással sajátítják el. A másodikosoknál megjelennek a tükrözött formák, ez már nem is annyira könnyű téma, ugyanakkor kezdik megtanulni a folyóírást is. A harmadikosok kritikus korba lépnek, már nem olyan odaadással utánoznak minket, szükség van egyfajta tekintélyre. Ugyanakkor apró részletek is elterelik a figyelmüket. Ők már írás és matematika mellett négyes- és tükörszimmetriával is foglalkoznak a formarajz keretében. Ezek szabad kézzel készülnek, ami nagyon fontos. A formarajz látásmódot, tájékozódást, művészi és geometriai érzéket, de színezési készséget is fejleszt. A negyedikeseket olyan mesékkel és történetekkel nevelik, amelyek egyaránt rámutatnak az emberi jóságra és gyarlóságra, ezekben szerepet kapnak a bibliai történetek és az állatmesék is. A formarajzok emellett egyre összetettebbek, megjelenik rajtuk az időkövetés is. A kézimunka mind a négy évet végigköveti, és szintén egyre bonyolultabb” – magyarázta az előadó, aki az általános iskolások tantervére is kitért.

Az ötödikesek az aranykorban vannak, még tele lelkesedéssel. „A formarajzból szabadkézi geometria lesz. Itt már bejön a különbség a hagyományos és a Waldorf-oktatás között: előbb van a tapasztalat, és utána levonjuk a következtetéséket: mi az átmérő, sugár és oldalfelező, vagyis ez egy metodikai kulcspont. A hatodikosok már a pubertáskor felé haladnak, megváltozik a gondolkodásuk, ott már ok-okozati kapcsolatok érdeklik, definíciókat akarnak. A formarajzuk változik: körzőt és vonalzót használnak, precizitásra törekszünk. Szöget másolunk, szöget felezünk, a színezés is kiemel vagy hangsúlyoz bizonyos geometriai formákat. A hetedikesekkel a híres emberek életrajzát is megismertetik, ellensúlyozzák a popsztárok és youtuberek dömpingjét a tényleges értékekkel. Tehát a felfedezések és a reneszánsz korát fogjuk át történelemből, ez visszaköszön az ismét szabadkezes formarajzokból is, ahol egyebek mellett az arányokra is hangsúlyt fektetnek. A nyolcadikosoknál algebrai kifejezések is megjelennek, hiszen hetedikben már egyenletek megoldásával is foglalkoznak. A fizika is a két utolsó évben jön be, hatodiktól a kémiát is tanulják. A biológia tanítása már ötödik osztálytól megkezdődik” – vázolta röviden a tanterv részeit Pintér Krisztina, aki szerint minden tantárgyból teljes nevelésben részesülnek.

Kifejtette: minden esetben szem előtt van, hogy olyan képességekkel foglalkozzanak, amit egy adott korosztály igényel. Nem marad el a sportolás sem, kirándulásokat és biciklitúrákat szerveznek – summázott a kézdivásárhelyi Waldorf-óvoda és -iskola kísérőmentora.