Az indiai kormány nemzetbiztonsági tanácsadója telefonon tájékoztatta az amerikai külügyminisztert a pakisztáni területen és Kasmír Pakisztánhoz tartozó területén végrehajtott katonai akcióról – közölte India Washingtonban működő nagykövetsége. India megtorlásul indította tegnap hajnalban a válaszcsapást pakisztáni fegyveresek által áprilisban, az Indiához tartozó Dzsammu és Kasmír területén elkövetett, 26 indiai halálával járó támadás nyomán.
Az indiai külképviselet közleménye szerint Ajit Doval nemzetbiztonsági tanácsadó arról biztosította Marco Rubio külügyminisztert, hogy a légicsapás kizárólag ismert „terrorista” célpontok ellen irányult, és polgári, gazdasági és katonai létesítményeket nem célzott.
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban reményét fejezte ki, hogy az indiai–pakisztáni feszültségben gyorsan de-eszkaláció következik, a kialakult helyzetet pedig „szégyennek” nevezte.
India és Pakisztán között április 22-én újult ki a feszültség, amikor a vitatott hovatartozású Kasmír Újdelhi ellenőrizte részén egy pakisztáni terrorcsoport 26 halálos áldozattal járó támadást követett el. India közölte, hogy a fegyvereseket Iszlámábád támogatta, ezt a pakisztáni kormány tagadja. India tegnapra virradóra több „terrorista infrastruktúrára” mért csapást Pakisztán területén, ahonnan az újdelhi védelmi minisztérium szerint „terrorcselekményeket készítettek elő India ellen”.
Kína önmérsékletre szólít
Kína tegnap felszólította Indiát és Pakisztánt, hogy maradjanak nyugodtak, tanúsítsanak önmérsékletet és tartózkodjanak olyan lépésektől, amelyek tovább bonyolítanák a kialakult helyzetet – közölte a kínai külügyi tárca.
A tárca szóvivője sajnálatosnak nevezte a tegnap hajnalban pakisztáni célpontokra mért indiai katonai csapásokat, és Kína aggodalmát fejezte ki a fejlemények miatt. „India és Pakisztán egymás és Kína szomszédjai is, és mindig is azok lesznek. Kína ellenzi a terrorizmus minden formáját” – közölte a szóvivő. Peking és Újdelhi kapcsolatai javultak az elmúlt időszakban, Pakisztánnal pedig szoros gazdasági kapcsolatokat ápol Kína. Peking többször is felszólította a pakisztáni kormányt, hogy tegyen átfogóbb intézkedéseket, miután a délnyugat-pakisztáni militáns csoportok korábbi támadásai kínai munkásokat is célba vettek.
Két atomhatalom viszálya
Az, ami India és Pakisztán között történik, nemcsak egy területi konfliktus önmagában, hanem egy nagyon mély történelmi és vallási ellentét, amelyet szinte lehetetlen feloldani – jelentette ki a hirado.hu-nak Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, író.
Demkó Attila szerint a két atomhatalom egymásnak feszülésének akár komoly következményei is lehetnek. A legrosszabb eshetőség, ha nukleáris konfliktussá eszkalálódik a helyzet. A szakértő felhívta a figyelmet, hogy mind a két félnek nagyjából 170 nukleáris töltete lehet, amellyel képesek egymás nagyvárosait megsemmisíteni. Elmondása szerint ennek alacsony az esélye, ugyanakkor nem lehet teljesen kizárni ezt a forgatókönyvet sem. „A legvalószínűbb forgatókönyv azonban az, hogy egy ideig folytatódik a csapás-ellencsapás kör. Ez azt jelenti, hogy egyszer India, egyszer Pakisztán csap le, a határon folytatódnak az összecsapások, de ez egy idő után elül. Volt már erre több példa korábban is. Az is reális forgatókönyv, hogy az Egyesült Államok vagy Kína közbelép, hogy véget vessen ennek az eszkalációs körnek. Tehát akár önmagától, akár külső beavatkozásnak köszönhetően ez a fellángolás idővel el fog ülni” – hangsúlyozta Demkó Attila.
Arra a kérdésre, hogy mennyi idő alatt csendesedik le a konfliktus, a biztonságpolitikai szakértő kifejtette, hogy ezt nehéz megmondani, mivel India és Pakisztán két nagyon mély ellentétben álló fél. Demkó Attila úgy látja, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy néhány nap vagy hét alatt lenyugodnak a kedélyek, valószínűbbnek tartja, hogy hónapos viszonylatban kell számolni. „Nagyon mélyek az ellentétek. Itt nem egyszerűen területi konfliktusról van szó. Tehát nem csak arról van szó, hogy India úgy érzi, hogy Pakisztán elveszi a területét, Pakisztán szerint meg India nem adja oda neki egy muszlim többségű tartomány jelentős részét. Nagyon mély vallási és történelmi ellentét is van a két ország között. A hindu és a muszlim ellentét nagyon mély, amelyet szinte lehetetlen feloldani. Ez bizony okozhat még problémákat” – zárta gondolatait Demkó Attila.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.