Antal Árpád és Tamás Sándor az államfőválasztás tétjéről, jövőrőlAki jövő vasárnap otthon marad, az Simionra szavaz!

2025. május 10., szombat, Közélet

Nagyon nehéz lesz legyőzni az államfőválasztásban George Simiont, illetve győzelemre segíteni Nicușor Dant, de nem lehetetlen feladat, az erdélyi magyarság számára pedig létkérdés, hogy ne a magyarellenes, magyargyűlölő erők kerüljenek hatalomra – fogalmazta meg pénteken Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ Sepsiszentgyörgyi Szervezetének elnöke a Farcádi Botond, lapunk főszerkesztője által moderált beszélgetésen. A két politikus szerint Simion győzelme esetén nagyon nehéz időszak várna mind a magyar közösségre, mind az ország egészére.

  • Fotók: Facebook / Antal Árpád
    Fotók: Facebook / Antal Árpád

A végén van a vége

Farcádi Botond felvetésére Antal Árpád a beszélgetés kezdetén úgy vélekedett: mint minden korábbi, a jelenlegi is sorsdöntő választás, csak most úgy érzi, az erdélyi magyar közösség szempontjából sokkal nagyobb a tét, mint az elmúlt két évtizedben. Egy magyarellenes, magyargyűlölő, a román államnak a legsötétebb, legellenszenvesebb, legantidemokratikusabb bugyraiban létrehozott személy az egyik jelölt. Kifejtette: ahhoz, hogy megértsük, ma mi történik, vissza kell pörgetni az időt, amikor George Simion nevével jelzett mozgalom megszületett. Azon román politikai elemzőkkel ért egyet, akik azt mondják, hogy Simion egy „laboratóriumban volt létrehozva”, akkor „alkották meg”, amikor a Szociáldemokrata Párt (PSD) nagyon erős volt, és veszélyt jelentett a román jogállamisági intézményekre, mert ki akarta kezdeni azokat. Az elképzelés az volt, hogy a PSD nacionalista szavazóinak egy részét leválasszák az alakulatról, így született meg a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), melyet sokáig nem is mértek a közvélemény-kutató intézetek, nem látszott, majd a 2020-as választásokkor nem csak bejutott a parlamentbe, de egyből kilenc százalékos támogatást szereztek. A laboratóriumi elképzelés sikeresnek bizonyult.

„Nem egy normális országban élünk, még ha azt is szeretnénk, a mélyállam különböző rétegeiben folyamatosan antidemokratikus mozgások vannak” – emlékeztetett a polgármester. Szerinte ugyanakkor a mélyállam jelentős része sem érdekelt abban, hogy Románia teljesen lecsússzon arról az útról, melyen elindult az elmúlt évtizedekben. Az elkövetkező napokban feltételezhetően még sok minden kiderül majd Simionról, ami eddig ismeretlen volt. Annak ellenére, hogy sokkal könnyebb lett volna legyőzni a második fordulóban Crin Antonescuval George Simiont, de ez most sem lehetetlen Nicușor Dannal. Ehhez az szükséges, hogy legkevesebb másfél, de inkább kétmillió ember részt vegyen a szavazáson a második fordulóban – a beszélgetés során Antal Árpád az első forduló eredményei tükrében számokkal is bizonyította ezen állítását. Antal Árpád hisz abban, hogy van egy csendes többség Romániában, akik féltik ezt az országot, a demokráciát, a jogállamiságot, és bízik abban, ha a második fordulóban ezek elmennek szavazni, akkor Simion alulmarad.

Tamás Sándor szerint a mostani helyzetnél rosszabb is lehet, de a legmélyebb gödörből is van kiút. A végén van a vége, és ezt Háromszéken is sikerült az elmúlt években bebizonyítani politikai kérdésekben – tette hozzá. Az elnök szerint a nagy kihívás most, miként juthatunk el oda jövő vasárnap, hogy megfordítsuk a két jelölt közötti az első fordulóban kialakult nagy szavazatkülönbséget. Az elnök felidézte, Simion a magyar közösség látókörébe 2019-be robbant be, amikor focihuligánokkal, leitatott famunkásokkal betörtek az úz-völgyi katonatemetőbe – ám ez nem egyedi alkalom volt. A legfontosabb, hogy nem az a lényeg, mit mond mostanában – vannak áttételesen a magyar közösség felé kacsintó mondatai is –, hanem azt kell figyelni, kiről van szó, a karakterre, aki éveken keresztül bebizonyította, hogy mire lehet tőlük számítani.

Tamás Sándor hangsúlyozta: nem csak a mostra kell gondolni, hanem hogy milyen tapasztalataink vannak velük, kikről van szó, kik állnak Simion mögött. Tamás Sándor rámutatott: ma a parlamentben ezek az egy tőről fakadó és egy irányba tartó erők (az AUR, a Diana Șosoacă vezette SOS, valamint Călin Georgescu pártja, a POT) 33 százalékon állnak, és Simionnal elnökként ezt az arányt a román politikusokat ismerve rövid idő alatt 50 százalékká tudják alakítani. Kiprovokált előrehozott választásokkal, amit a mostani közhangulatban megnyernek, vagy más parlamenti pártok egy részének maguk mellé állításával (PSD, PNL). Minden parlamenti ciklus alatt a honatyák 25 százaléka pártot vált Romániában, amint Simion elnök lesz, arra fog törekedni, hogy parlamenti többséget alakítson ki – szögezte le. Itt nem arról van szó, hogy egyik jelölt, vagy a másik nyer, egyik párt, vagy a másik kerül hatalomra, vagy ellenzékbe, hanem hogy egy rendszert akarnak átalakítani, a megszokott, kínnal-bajjal az elmúlt három évtizedben elvégzett munkát akarják tönkretenni – fogalmazott.

 

 

Ha Simion lesz az elnök

Farcádi Botond felvetésére, hogy amennyiben George Simion lesz az elnök, mi vár erre az országra, a gazdaságra, az emberekre és a magyar közösségre, Antal Árpád és Tamás Sándor hasonló véleményt fogalmaztak meg. A polgármester felidézte, az ország már most nehéz helyzetben van, mivel a koalíciós partnereik tavaly nagyon rosszul kormányoztak, sok káros döntést hoztak. Bárki jön a választás után, nagyon nehéz lesz kormányoznia. Ha Simion nyeri az államfőválasztást, akkor novemberben nem lehet majd kifizetni a nyugdíjakat, a közalkalmazottak bérét, a külföldi vállalkozók megijednek, kiviszik a pénzt az országból, szinte gazdasági összeomlásra számíthatunk. Ami a magyar közösséget illeti Antal Árpád szerint Simion és társai egy ortodox Romániát képzelnek el, amelyben van helye a magyaroknak, ameddig dolgoznak és adót fizetnek, illetve beszélhetünk magyarul otthon, de a magyar nyelvnek köztereken, intézményekben, oktatási rendszerben nem lesz helye. Lehetőségünk lesz adózni, dolgozni, illetve álmodni és sírni magyarul. „Volt már ilyen, azt is túléltük, itt leszünk akkor is, szembe fogunk velük szállni, nehogy azt higgyék, hogy elmegyünk az országból ha nyernek, de nyilván egy teljesen új fejezet kezdődne Románia, és a magyar közösség életében” – szögezte le Antal Árpád.

Tamás Sándor még borulátóbb véleménnyel állt elő, kijelentve: George Simion és a hozzá hasonlók kizárólag román és ortodox Romániát akarnak, más nemzetiség nem létezik számukra. A többi román párt is román és ortodox, de velük az elmúlt 35 évben nyűggel-bajjal, de ki lehetett alakítani valamilyen együttélést. Simionnal és társaival ezt nem lehet kialakítani, mert a magyarok nélkül képzelik el az országot és annak jövőjét. Eddig kijelentéseikkel félelmet akarnak kelteni, mert hosszú távú céljuk, hogy megszabaduljanak tőlünk. A magyar közösségnek erre választ kell adnia, a Kárpát-medencébe nem radinába jött a közösség, hanem, hogy belakja és nemzedékek alatt jövőt építsen itt – hangsúlyozta Tamás Sándor. Azt is elmondta: az egyszerű ember számára nem a GDP, a makrogazdasági mutatók a fontosak, hanem például, hogy nem tudja törleszteni a hitelt az euró-lej árfolyam elszabadulása miatt, aminek jelét már a hét elején láthattuk az első forduló eredményei nyomán. Meglátása szerint, ha Simion lesz az elnök, akkor ez is bekövetkezik.

 

Létkérdés a magyarellenes jelölt legyőzése

Erdélyi magyarként létérdekünk, hogy a magyarellenesekkel szembeforduljunk, és jelen esetben Nicușor Danra szavazzunk, illetve a román polgároknak is az a mindennapjaik szempontjából. A magyarságnak kétszeresen az a nemzetiségi megfontolások miatt. Ez egy négy-öt éves folyamat, hogy ide jutottunk, és ők folyamatosan jelezték a veszélyt, de sokan csak riogatásnak tekintették, majd az újabb és újabb eredmények után sokan megijedtek. Így történt ez múlt hétfőn is. Most még van egy lehetőség változtatni. A politikai választás olyan műfaj, amelyet nem lehet újracsinálni, megismételni, kijavítani, másnap újrakezdeni – kongatta meg a vészhatangot Tamás Sándor.

A két politikus egyértelművé tette: az erdélyi magyarságnak nem szabad távol maradnia a második fordulótól, mert ugyan csak a magyarok nem tudják megnyerni a választást, de a magyarok nélkül, biztos elveszítjük. Arról is beszéltek, hogy látják, érzik, az emberek meg vannak ijedve, feladatuk, hogy megnyugtassák őket, és meggyőzzék azokat, akik az első fordulóban nem mentek el szavazni, most tegyék meg. Rámutattak: noha az első fordulóban sem volt olyan jelölt, aki a magyar közösségé lett volna (35 év után nem volt magyar induló!), és most sincs, ám inkább úgy érdemes megközelíteni a kérdést, hogy melyik jelölt áll a legközelebb és legtávolabb a magyarsághoz, illetve kivel lehet megőrizni az eddig elérteket, esetleg bővíteni a jogköreinket. Az első fordulóban ez Crin Antonescu volt, jelenleg Nicușor Dan.

A beszélgetésen továbbá szó esett az első forduló eredményeiről – Crin Antonescu alulmaradása, voksok eloszlása, a Szociáldemokrata Párt egyértelmű felelőssége a koalíciós jelölt bukásában –, a szavazatok második fordulóban várható megoszlásáról, valamint arról, hogy a választási kampány során megfogalmazott üzeneteket óvatossággal kell kezelni, a jelöltek ugyanis mindent bevetnek az éles küzdelemben, és a szélsőségesektől is érkezhetnek a magyar közösségnek is tetszetős, ám valójában megtévesztő üzenetek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 283
szavazógép
2025-05-10: Sport - Miska Brigitta:

Kulcsfontosságú győzelmet aratott a Sepsi OSK (Labdarúgás, SuperLiga)

Megszerezte első győzelmét a SuperLiga alsóházi rájátszásában a Sepsi OSK, amely pénteken hazai pályán a gól nélküli első félidőt követően a második felvonásban kétszer is betalált, így 2–0 arányban diadalmaskodott a játékot időhúzással tördelő FC Botoșani felett a nyolcadik fordulóban. A sepsiszentgyörgyi csapatnak jövő hétvégén az Unirea Slobozia ellen egy döntetlen osztályozót, egy siker pedig – a többi eredmény függvényében – akár egyenesági bennmaradást érhet.