Sepsibodok múlt századi életébe nyújt bepillantást a helyi református egyház Elődeink nyomában című szabadtéri fotókiállítása, amelynek ünnepélyes megnyitására április végén került sor a József Attila Művelődési Ház parkjában. Az egykor itt élők örömét és bánatát, dolgos mindennapjait és önfeledt ünnepeit megörökítő képek hűen tükrözik a település múltját. Ennek megismerésére Székelyföldön még mindig van igény, amint a rendezvényen részt vevők szép száma is bizonyította.
„Ma is mesélő arcképeket, régi szokásokat, ünnep- és dolgos hétköznapokat, apró, mégis felejthetetlen pillanatokat rögzített az a 185 fotó, amelyeket felhívásunkra kaptunk, ezeket hosszú latolgatás után kiválogattuk és témák szerint csoportosítottuk. A képeken megelevenednek a sepsibodoki citerások, régi karneválok színes forgataga, téli lovas szánozások, az iskola udvarán zajló drótfonás vagy Lichtenstein Manó vegyeskereskedése, de láthatunk sarjúval megrakott ökrös szekeret, kézzel aratott búzakévéket, szövést, cséplést, vasútépítést, havasi kirándulásokat, bodoki borvizet szállító ráfos szekeret, kürtőskalácssütést, vadászatot és jókedvű mulatozásokat. A fehér-fekete képek tótágast álló gyerekeket, színjátszó fiatalokat, a rezesbanda fúvósait, a dalárda tagjait, valamint iskolai és óvodai emlékeket is idéznek. A helyiek életének részét képező, számunkra azonban már történelemmé lényegült mozzanatok, felmenőink portréi villannak fel a fényképeken. Hatásukra pedig különböző emlékek elevenednek fel bennünk, még akkor is, ha személyesen nem ismertük a rajtuk láthatókat, mert a nagyszülők és szülők elbeszéléseiből vagy a fennmaradt jóízű anekdotákból hallottunk róluk. A történet pedig velük és velünk együtt kerek, mert hiszem, hogy az ő életútjuk és személyiségük határozta meg azt, hogy ma kik vagyunk és milyen értékrendet képviselünk” – fogalmazott bevezetőjében a tárlat ötletgazdája, lelke és főszervezője, Tamás (Deák) Mária.
Előtérben Deák Mária, a tárlat ötletgazdája, lelke és főszervezője. Mellette a Sepsibodoki Református Kamarakórus látható
Fodor István polgármester üdvözlőbeszédében rámutatott, elődeik vigyáztak erre a településre és építették, hogy az utánuk jövő nemzedékeknek legyen, amit átvenni, megőrizni, továbbfejleszteni. Tették ezt annak ellenére, hogy megszenvedtek két világháborút, azok borzalmaival együtt, majd nyakukba szakadt az őket mindenükből kisemmiző kommunizmus. Az egymást sűrűn váltó munkás hétköznapok, illetve ritkább ünnepek közepette pedig még arra is volt gondjuk, hogy az utókor számára fényképeken mindezt megörökítsék. Abban az időben nem is volt rá más lehetőség, most viszont van, de mivel áram- és eszközfüggő, nem biztos, hogy ez a legcélszerűbb. Éppen ezért fontos kérdés, hogy a világháló, közösségi oldalak, mobiltelefon és különböző elektronikus kütyük korában vajon akadnak-e olyanok, akik ezt hagyományos módon is megteszik – vetette fel a községvezető.
A székelyruhás Deák Fanni, Székely Luca és Hegyi Panna ajkairól népdalok csendültek fel
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke gratulált a gyűjteményes kiállítás megvalósításához, amelynek súlyát véleménye szerint növeli, hogy a helyszínen szoborba öntve jelen lévő Imreh István tanár úr szigorú tekintete előtt zajlott. Hiszen ő volt a székely falutörvények kötetekbe való összegyűjtője és kiadója. Egyikük sokatmondó címe, A rendtartó székely falu arra utal, hogy elődeink rendet tartottak a székely településeken, köztük Bodokon is, ami az emberek lelkületének és azt formáló világi, valamint egyházi vezetőknek, a közösségért önzetlenül cselekvőknek köszönhető. És ez a rend a most megnyitott gyűjteményes kiállítás pannóiról is tükröződik. Aprónak tűnő, de székelyként való megmaradásunk szempontjából tehát fontos a létrehozása, ezért más közösségeket is hasonló lépésekre biztat.
A továbbiakban a szervezők nevében Tamás Mária köszönetet mondott Czine Erzsébet, Deák Mária, Deák Miklós, Deák Sándor, Demeter Imre, Fodor István, Molnár Erzsébet, Simon Sándor, Simon Klára, Szakács Judit, Székely Klára, Székely Szabolcs, Zsunkuly Csaba falustársainak, valamint Tóth Szabolcs Barnabásnak és Gazda Enikőnek a rendelkezésükre bocsátott fényképekért, Székely Erika egyesületvezetőnek és Roth Levente lelkipásztornak a képek feldolgozásáért, Nagy Mihálynak, a Trió Impex Kft. tulajdonosának, Nagy Sándornak és csapatának az anyagi támogatásért, Sepsibodok önkormányzatának, a Református Nőszövetségnek és presbitériumnak, a Sepsibodoki Református Kamarakórusnak és magánszemélyeknek a kiállítás kapcsán nyújtott segítségért, Vetró-Bodoni Barnabás grafikusnak a pannók igényes összeállításáért és Szederjesi Szidónia grafikusnak a reklámanyagok elkészítéséért.
Örvendetesen sokan voltak kíváncsiak a rendezvényre
A Sepsibodoki Református Kamarakórus alkalomhoz illő fellépése, a Deák Fanni, Székely Luca és Hegyi Panna ajkáról felcsendülő népdalok, Sinka-Deák Zsuzsanna mély érzelmeket kiváltó szavalata által színesített rendezvény Roth Levente helyi református lelkipásztor áldásával ért véget.
Mi váltotta ki a kiállítás létrehozásának ötletét? – kérdeztük Tamás Máriától, aki válaszában kifejtette, hogy ezzel egy rég dédelgetett álma valósult meg. Presbiterként, tősgyökeres sepsibodokiként – akinek a szépszülei is a helyi temetőben nyugszanak – és lokálpatriótaként ugyanis fontosnak tartotta a fiataloknak – és nem csak – megmutatni, hogy kik voltak az előttünk járók, akik azért dolgoztak, hogy mi most itt lehessünk. Hiszen mindenik fotó egy történetet mesél a szemlélőjének, örök érvényű üzenetet és kapaszkodót nyújtva a ma emberének. Az értékteremtő kezdeményezés pedig a református egyház és a sepsibodokiak közös megvalósításaként teljesedett ki. „Azt kívánom, hogy méltó utódai tudjunk lenni elődeinknek, becsüljük meg azt, amink van, szeressük szülőföldünket és maradjunk egy összetartó közösség” – összegezte befejezésként a nap tanulságát.
Az Elődeink nyomában kiállítás év végéig megtekinthető a sepsibodoki József Attila Művelődési Ház parkjában.