A Fidesz programjába semennyire nem illeszkednek a Reformszövetség javaslatai; más dimenzióban kell megfogalmazni egy következő kormány teendőit — jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miután tegnap a Reformszövetséggel tárgyalt. Mint mondta, újjá kell építeni a magyar gazdaságot, nem pedig megjavítani.
Az MSZP szerint azért nem illeszkedik a két program, mert a Fidesznek nincs is programja. A mai politikai felállás szerint az MSZP, az SZDSZ és az MDF azt keresi, hogy a fenntartható egyensúlyi pálya mellett miként lehet szerkezeti reformokkal versenyképes a gazdaság, a Fidesz ezzel szemben azt mondja: a baloldal ráront a nemzetére, a miniszterelnököt ,,a Dunába kell lökni" — véli Gyurcsány Ferenc. A kormányfő azt mondta: az ellenzéki párt által megfogalmazott kritika csak akkor hiteles, ha azon kívül is van mondanivalója, hogy a baloldal, a kormány és a miniszterelnök hazaáruló. Hazugnak nevezte a kancelláriaminiszter azt a választ, amelyet a Fidesz ad a gazdasági válság okaira. Kiss Péter úgy vélekedett, hogy Magyarország sebezhetőségének egyik oka éppen a politikai együttműködés hiánya.
Az unió félreérti a magyar szándékot
Gyurcsány Ferenc szerint az Európai Unió félreérti a magyar szándékot, mivel javaslataival ,,nem utazik más uniós adófizetők pénzére", hanem azt szorgalmazza, hogy az unió szervezetei együttes, koordinált, átfogó programmal válaszoljanak a gazdasági válság kihívásaira. A Fidesz azonban óva inti Gyurcsány Ferencet a meggondolatlan lépésektől, hiszen a kormányfő külföldi mozgását és hazai nyilatkozatait azonnal ,,beárazza" a piac — mondta Nógrádi Zoltán fideszes képviselő az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén. A Fidesz arra kéri a kormányfőt, hogy a továbbiakban megfontolt, az Országgyűléssel és a regionális partnerekkel is egyeztetett állásponttal lépjen a nemzetközi színtérre.
Gyurcsány-csomag március végére
Várhatóan március végére nyújtja be a Gyurcsány-csomag összes elemét a parlamentnek a kormány. A miniszterelnök február 16-án beszélt arról a gazdaságélénkítő programról, amellyel a világgazdasági válság Magyarországra gyakorolt hatását akarja csökkenteni a kabinet. A kormányfő által bejelentett intézkedések megvalósítására eddig egy törvényjavaslatot nyújtottak be: a rendészeti miniszter szerdán terjesztette be az országgyűlési képviselők létszámának felére csökkentéséről szóló indítványt. A törvényjavaslat listás, egyfordulós választási rendszerre tesz javaslatot. A kormány számításai szerint a kisebb parlament évente négymilliárd forintos megtakarítást jelentene, az egyfordulós választási rendszer pedig négyévente további 4,1 milliárd forinttal kisebb költséget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.