Vidám sárgába öltözött péntek reggel Sepsiszentgyörgy főtere: a reggelenként gyalog iskolába, illetve óvodába menő gyermekek, kísérők, szülők és szervezők rendhagyó módon ott gyűltek össze a négy éve útnak indított Lábbusz születésnapjának megünneplésére. Torta is volt, torna is, de leginkább jókedv.
Az egybegyűlteket a szervező Buslig Kincső köszöntötte, aki hétről hétre mind a kilenc járathoz megkeresi és beosztja a gyermekek kísérőit; elsősorban azoknak mondott köszönetet, akik nap mint nap működtetik a programot. Ez véleménye szerint nem csupán a gyermekek biztonságos iskolába jutását szolgálja, hanem példát is mutat a közösség számára, hiszen nem mindig könnyű korán kelni – ám aki megteszi, az többnyire mosolyogva érkezik célba. Jelenleg nagyjából 160 gyermek lábbuszozik naponta (ez mintegy 80 gépkocsival jelent kevesebbet a város reggeli csúcsforgalmában), akiket ebben a tanévben, az elmúlt 33 héten 707 önkéntes, köztük 60 szülő, pedagógus és nyugdíjas kísért el minden reggel; a kilencedik járat tavaly szeptembertől működik, a Sepsi GAL Egyesület jóvoltából az Őrkőn 30 gyermek sétál együtt az óvodába, iskolába. Általában cégek, intézmények, civil szervezetek vállalnak egy-egy hetet a tanévből (vannak, akik többet is), de állandó vagy gyakran beugró kísérők is vannak, ők külön oklevelet kaptak.
A gyermekeket természetesen rájuk szabott örömök várták a születésnapi rendezvényen: sárga zászlók, léggömbök, és egy-egy muffin is, amelyet már iskolába menet majszoltak el, miután a Nicolae Colan-iskola diákjai elénekelték a saját szerzeményű Lábbusz-himnuszt (ők csak ilyenkor találkoznak a többi lábbuszossal), a Z Dance és a Sport-All fiataljai megtáncoltatták a társaságot, beálltak a főtérre kirajzolt nagy négyes alakzatba, és elkészült a nagy csoportkép is az erre az alkalomra szintén sárgába öltözött Sepsi felirat előtt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.