A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője magabiztos győzelmet aratott vasárnap az Emilia Romagna Nagydíjon, Imolában. A 27 éves holland elsősorban a rajt utáni remek előzési manőverének köszönheti a sikerét, amely pályafutása 65. futamgyőzelme. A címvédő mögött Lando Norris, a McLaren brit pilótája ért célba másodikként, míg harmadikként csapattársa, a világbajnoki pontversenyt változatlanul vezető ausztrál Oscar Piastri.
A rajtnál Max Verstappen elrugaszkodása nem volt tökéletes, ugyanakkor a címvédő az első kanyarnál késői féktávot vett, majd egy bátor és agresszív manőverrel a külső íven elhúzott a pole pozícióból startoló Oscar Piastri mellett. A 10. körben Verstappen, Piastri, George Russell, Lando Norris volt az első négy sorrendje, és úgy tűnt, hogy csata legfeljebb a harmadik helyért alakulhat ki. Miközben Piastri próbált egyre előrébb jönni, a 29. körben Norris is a bokszba hajtott, ezután viszont azonnal virtuális biztonsági autós fázist rendelt el a versenybíróság a pálya mellett leállt egyik Haas mentésének idejére. A kerékcserék után Verstappen magabiztosan vezetett, mögötte Norris száguldott másodikként, Alexander Albon pedig harmadikként.
A 40. körre Piastri feljött harmadiknak, miközben ekkorra a 11. és 12. helyről rajtoló két Ferrari is jelentős mértékben felzárkózott, Lewis Hamilton ötödik, Charles Leclerc hatodik volt. A 47. körben a hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli a fűre húzódott műszaki hiba miatt, ezért a pályára hajtott a biztonsági autó. Ennek nyomán majdnem a mezőny összes tagja a bokszba hajtott kerékcserére, Piastri azonban a pályán maradt, így második lett Verstappen mögött, harmadikként Norris következett. Az újraindításra az 53. kör végén került sor, a hajrában Verstappen magabiztosan őrizte az első helyet, Norris ellenben megelőzte csapattársát és feljött másodiknak, a mezőnyben ekkor leggyorsabb Hamilton a negyedik pozícióban zárt.
A világbajnoki idény a hétvégén Monte-Carlóban, a Monacói Nagydíjjal folytatódik.
A vb-pontversenyek állása 7 futam után: * versenyzők: 1. Oscar Piastri 146 pont, 2. Lando Norris 133, 3. Max Verstappen 124, 4. George Russell 99, 5. Charles Leclerc 61 * csapatok: 1. McLaren 279 pont, 2. Mercedes 147, 3. Red Bull 131, 4. Ferrari 114, 5. Williams 51.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.