Az elnökválasztás második fordulója különösebb incidensek nélkül zajlott le, a legtöbb bejelentés a szavazólap lefényképezése vagy filmezése miatt érkezett – közölte tegnap a belügyminisztérium szóvivője.
Monica Dajbog tájékoztatása szerint vasárnap 322 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés, ezek mindegyikét külön megvizsgálták, és több mint 80-at alaptalannak nyilvánítottak. Mindezek mellett 22 bejelentést továbbítottak a Központi Választási Irodának, hármat az Állandó Választási Hatóságnak és kettőt a megyei választóirodáknak, mert nem tartoznak a belügyi szervek hatáskörébe. Dajbog tájékoztatása szerint a legtöbb (64) bejelentés amiatt érkezett, mert választópolgárok fényképen vagy videón megörökítették a szavazatukat. Körülbelül 50 esetben a kampánycsend megsértése, több mint 30 esetben pedig szavazóhelyiségek közelében történő alkoholfogyasztás miatt értesítették a rendvédelmi szerveket. A választási kampány alatt a belügyi szervek 2300 olyan felhasználói fiókot azonosítottak a közösségi médiában, amelyek hamis információkat terjesztettek a választások megzavarása, pánikkeltés és az állami intézmények iránti bizalom aláásásának céljával.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.