Az elnökválasztás lejártával nem kíván többé részt venni az aktív politikai életben Călin Georgescu volt államelnökjelölt, aki a tavalyi, utólag érvénytelenített elnökválasztás első fordulójában a legtöbb voksot szerezte, és akit a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) több ízben is miniszterelnöknek javasolt.
A volt elnökjelölt a döntést az őt rendszeresen megszólaltató, és az AUR választási kampányában kulcsszerepet játszó Realitatea hírtelevízió hétfő esti műsorában jelentette be, tegnapi újabb ügyészségi kihallgatása előestéjén.
„Ez nem meghátrálás, hanem a helyzet megértéséből fakadó, a nép iránti felelősséggel meghozott döntés. A figyelmemet és energiámat ezentúl a családomnak szentelem, amelynek csendre és egészségre van szüksége” – nyilatkozta a volt elnökjelölt.
Georgescu kifejtette: továbbra sem lesz része valamely pártstruktúrának, nem fog politikailag elköteleződni, nem akar egyetlen párt élére sem állni, vagy saját politikai mozgalmat alapítani, és „ebben a helyzetben” nem akar semmilyen állami tisztséget betölteni.
A volt elnökjelölt azt követően kapott újabb ügyészségi idézést, hogy a májusi elnökválasztás második fordulójának kampányhajrájában, amikor George Simion AUR-elnökkel együtt vett részt a Realitatea egy választási műsorában, az 1930-as évek román legionárius mozgalmát megalapító Corneliu Zelea Codreanu szavait idézte. Tegnap a legfőbb ügyészség megerősítette, hogy kiterjesztik a Călin Georgescu elleni büntetőeljárást legionárius propaganda terjesztésének bűncselekményére is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.