Többéves pereskedés után elkezdődhet jövő héten a Minerva Kulturális Központ építése Kolozsvár belvárosában, a kortárs művészeti és oktatási tér a magyar kormány támogatásával valósul meg – jelentették be a kezdeményezők tegnap Kolozsváron.
A helyszínen tartott sajtótájékoztatón a beruházást megvalósító Iskola Alapítvány elnöke, Nagy Zoltán a belvárosi telekért a román állammal több mint tíz évig pereskedő Minerva Egyesület elnökével, Tibori Szabó Zoltánnal közösen számolt be a tervekről. Mint mondták, évtizedes álom valósul meg azáltal, hogy lerakhatják az új magyar kulturális intézmény alapjait, és megvalósulhat a beruházás. Az épülő ingatlan összterülete bruttó 3100 négyzetméter, becsült költségvetése 3,3 milliárd forint, amit a magyar kormány biztosít. Várhatóan 2027 végére készül el.
Az 1320 négyzetméteres belvárosi telket 2008-ban vásárolták meg a Minerva Egyesülettől, de mivel több szomszéd megtagadta, hogy beleegyezését adja az építkezéshez, évekig pereskedtek.
Három tömbből áll majd, a Brassai utcaiban két alagsori szinten mélygarázs, a felszíniekben irodák és alternatív oktatási tér, planetárium lesz. A Dávid Ferenc utcaiban kávézó, vendégszobák és műtermek lesznek, és restaurálják a műemlék homlokzatot és a XVIII. századi pincét. A hátsó udvari tömbben kortárs kiállítótér és konferenciaterem, az alagsorban hagyatékok őrzésére, feldolgozására alkalmas raktár lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.