BarótNekik utoljára szólt az iskolacsengő

2025. június 2., hétfő, Közélet

Szombaton a Baróti Szabó Dávid Középiskola három osztálya vett búcsút az alma matertől. Az ünneplőbe öltözött fiatalok szemébe talán nemcsak a szembesütő erős napfénytől gyűlt könny­csepp: az életüket meghatározó intézménytől, amelyhez annyi kellemes emlék fűzi őket, nem könnyű elköszönni – ismerték el a felszólalók. 

  • A szerzÅ‘ felvétele
    A szerző felvétele

Derzsi-Ráduly Kázmér iskolaigazgató úgy fogalmazott, joggal lehetnek büszkék a szülők gyerekeikre és a tanárok a diákjaikra, mert nevelésüknek hála olyan fiatalok kerülnek ki a nagybetűs életbe, akik méltóak az ünneplésre. A tudással felvértezett diákok készen állnak, hogy saját útjukat járják, tapasztalatot szerezzenek s megvalósítsák álmaikat. Arra kérte őket, a következő években megszerzett bölcsességüket ne tartsák meg maguk számára, hanem jó emberként fordítsák közösségük hasznára. Hasonlóan fontos lenne az is – hangsúlyozta –, hogy áldásos tevékenységüket Székelyföldön, szülőföldjükön fejtsék ki – annál szebbet keresve sem találnak.

Benedek-Huszár János polgármester köszöntőjében elmondta, egyetért azzal, aki úgy vélte, hogy minden magában hívő gyermek mögött előbb egy, a gyermekben hívő szülő állt. Kitért a nagyszülőkre, a dédikre és az elhunyt szeretteikre is: az ő hatásuk is mérhetetlen módon hozzájárult személyiségük kiteljesedéséhez. A ma ballagók mögött állt megannyi pedagógus is: óvó- és tanító nénik, általános és középiskolás tanárok, így mindannyiuk sikerei azok a fiatalok, akiken ma öröm végignézni. Arra biztatta a végzősöket, ne féljenek, ha nehézségek jelennek meg láthatárukon és korlátokat érzékelnek, mert azok is az élet rendjébe tartoznak, s ne feledjék, lesznek lehetőségeik is, merjenek élni velük.

A XI. osztályosok nevében Radu Paula Mária köszöntötte diáktársait. Felidézte, mennyire gyorsan telt el az utóbbi év: röpke pillanatnak tűnik, amikor még a ma ballagók készítették a termeket, rendezték a virágcsokrokat és tettek meg mindent, hogy jól sikerüljön az előttük járó nemzedék ballagása, ma már őket ünneplik. Ilyen gyorsan telt el a középiskola mind a négy éve. Közben sokat dolgoztak, sikereket és apró kudarcokat szereztek, barátságok szövődtek, és szinte észrevétlenül felnőtté értek. Meggyőződése – mondotta a következő nemzedéket képviselő diáklány –, hogy készen állnak kilépni az iskola falai közül és szembenézni a kihívásokkal. Nem lesz az egyszerű dolog, de tudja, az iskolától kapott tudás, szeretet és támogatás elég lesz a helytálláshoz. Hiányozni fognak az iskolának és a diáktársaknak – mondotta Radu Paula Mária.

A végzősök nevében Cristian Eszter búcsúzott. Mint mondotta, az iskola tizenhárom éven át szabta meg életüket, nehéz elhagyni falait, a tanárokat és a diáktársakat. Lehet mondani, hogy megkönnyebbülés kiszabadulni a padokból, de ez csak részben igaz, hiszen annak hatását, míg élnek, érezni fogják, éljenek bárhol a világban. Köszönettel tartoznak a szülőknek, akik eddig fogták s most elengedni készülnek kezüket, s köszönik a tanáraiknak, akik tudásukat átadták és támogatták őket annyi időn át. A következő nemzedéknek azt kívánta, legyenek kitartóak, tanuljanak, s az előttük járó megannyi évfolyam által felhalmozott értékeket gyarapítsák és örökítsék tovább.

A XI. osztályos Bartha Eszter dallal búcsúzott, az iskola diákzenekara megzenésített verssel kívánt minden jót diáktársaiknak. A XII.-esek búcsúműsorában dalok és Kovács Aletta, Farkas Abigél, Fodor István tolmácsolásában Szilágyi Domokos-versek hangzottak el.

Érdemes diák díjat Benkő Gabriella, Cristian Eszter, Imre Sarolt, Kovács Aletta, Nyikó Zsanett, Fodor István és Vrenceán Szabolcs érdemelt ki négy év tanulmányi eredményei és tantárgyversenyeken való helytállásával. A Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány nagydíját annak elnöke, Dimény János nyugalmazott iskolaigazgatója adta át Szabó Alettának. A diáklányt méltatta osztályfőnöke, Csog Orsolya és az őt igencsak közelről ismerő lelkésze, a köpeci Nagy Károly Kázmér református lelkipásztor is. Olyan személy kapta az elismerést, aki az iskolapadban és a közössége tagjaként is kiválóan megállta helyét. Büszke lehet rá a baróti iskola és Köpec népe is – hangzott el.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2025-06-02: Szabadidő - :

A nap fotója

2025-06-02: Közélet - Fekete Réka:

Legyetek kíváncsiak, igényesek, kitartóak! (Ballagás Sepsiszentgyörgyön)

Több mint kétszáz magyar diákot búcsúztattak szombaton Sepsiszentgyörgy három iskolájában. Egy héttel korábban másik három megyeközponti iskolában tartottak ballagási ünnepséget.