A Román Kupa-diadal után bajnoki ezüstérmet nyert a FK Székelyudvarhellyel a mikóújfalusi Miklós Tamás, miután együttese összesítésben 3–0-ra elveszítette a címvédő Galaci United elleni futsaldöntőt. A teremlabdarúgó 1. Liga fináléjának harmadik meccsét vasárnap Hargita megyében játszották, Florin Ignat csapata pedig 5–1 arányban kapott ki.
A hazai futsalbajnokság két legjobb alakulata, az FK Székelyudvarhely és a címvédő Galaci United vívta egymással a 2024–2025-ös idény döntőjét, a párharc az egyik fél három győzelméig tartott. Az első két mérkőzést a Duna-parti városban játszották le. Az FK együttesét erősítette a mikóújfalusi Miklós Tamás is, az első találkozón pedig a Hargita megyeiek a félidőben még 2–1-re vezettek, de így sem tudták elvenni a Galac pályaelőnyét, és végül 4–2-re alulmaradtak. A párharc második meccsét is idegenben játszotta az Udvarhely, és egy 2–2-es első félidő után a székely csapat ismét 4–2-es vereséget szenvedett. Vasárnap már hazai pályán lépett pályára a Székelyudvarhely, amely a 3. percben még előnybe került, ám a vége ezúttal is vereség lett: 5–1-re nyert a United. A galaci gárda megállíthatatlan, hiszen 2020, 2022, 2023 és 2024 után idén is megszerezte az aranyérmet.
„Egy jó és tanulságos szezonon vagyunk túl, új edzővel, új játékosokkal. A végkimenetellel nem lehetünk elégedetlenek, bár ahogyan elveszítettük a bajnoki döntőt, az hagy némi kívánnivalót maga után. Mindhárom meccsen vezettünk, a finálé nyitómérkőzésén még a szünetben is előnyben voltunk. Azt érzem, nem nőttünk fel eléggé a feladathoz, és a fontos pillanatokban nem tudtunk jó döntéseket hozni. Nem voltunk elég élesek a kapu előtt, és a helyzeteinket nem rúgtuk be. Nem érdemeltük meg, hogy megnyerjük ezt a döntőt, a Galac talán jobban akarta, és el kell ismernünk, hogy az övék egy jobb csapat. Ennek ellenére nem lehetünk elégedetlenek a szezonnal, hiszen megnyertük a Román Kupát: idegenben győztük le a Galacot, a fináléban pedig Marosvásárhely otthonában diadalmaskodtunk, és teljesen megérdemelten szereztük meg a végső győzelmet” – nyilatkozta a szerződése utolsó évébe lépő Miklós Tamás, aki harmadszor lett második az FK mezében. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.