Eredményes hétvégén vannak túl a háromszéki testépítők, akik egy ezüst- és két bronzérmet nyertek az elmúlt hétvégén Nagyszebenben megtartott országos bajnokságon. Sportolóink öt kategóriában mérettettek meg, és két ötödik helyezés a további mérlegük.
Az elmúlt hét végén népes mezőny mellett tartották meg a testépítő országos bajnokságot, amelynek a nagyszebeni Transilvania Sportcsarnok adott otthont. Egy brassói és egy bukaresti klub színeiben három Kovászna megyei sportoló is megméretettett az eseményen. Három érem mellett két ötödik helyezés a mérlegük.
A két kategóriában érdekelt Cristian Ștefan ezúttal is kitett magáért, a 45–49-esek 90 kilogrammos súlycsoportjában a dobogó második fokára állhatott fel, míg a classic physique-ben mindössze 19 ponttal maradt le a dobogóról és ötödik lett. A 2014-ben Sepsiszentgyörgy tizedik legjobb sportolójának választott Zaven Mandalian is két számban tette próbára magát: a klasszikus testépítők 45–49 éves korosztályában a harmadik pozícióban végzett, míg a 80 kilogrammos súlycsoportban az ötödik volt. A megyeszékhelyi különítmény harmadik tagja, Alexandru Sandu érte el a legjobb eredményt, a felnőttek men’s physique 170 centiméteres kategóriájában ezüstérmet szerzett.
Eredmények: * senior+ 90 kg (45–49 év): 1. Irinel Chiva (Bukaresti Draconarius), 2. Cristian Ștefan (Bukaresti Champions Gym), 3. Petrea Lăcătușu (Power Gym Vaslui); classic physique (+40, open): Adrian-Iacob Lungu (Brassói Olympia Pro Gym), 2. Marian Sărbănoiu (Rm. Sărat-i VSK), 3. Irinel Chiva... 5. Cristian Ștefan; men classic bodybuilding (45–49 év): 1. Irinel Chiva, 2. Ovidiu Oprescu (Lugosi Robert Moroșan SK), 3. Zaven Mandalian (Bukaresti Champions Gym); testépítés, 80 kg (45–49 év): 1. Ovidiu Oprescu, 2. Răzvan Meteleanu (Bukaresti Champions Gym), 3. Eusebiu Penelea (Power Gym Vaslui)... 5. Zaven Mandalian * senior men’s physique (170 cm): 1. Harkó Sándor (Marosvásárhelyi Titanic), 2. Daniel Pădure (Temesvári Martin Sports), 3. Alexandru Sandu (Brassói Olympia Pro Gym). (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.