A hírszerzésnek is segítenie kell az adóelkerülés visszaszorítását, mert Románia egyik legnagyobb problémája a tarthatatlanul magas költségvetési hiány – erősítette meg tegnap Nicușor Dan államfőként tartott első sajtóértekezletén.
Az elnök egy korábbi hasonlatához visszatérve azt mondta: a románok évek óta „közepes méretű pizzát fizetnek, miközben nagy pizzát esznek”. Hozzátette: történtek ugyan előrelépések az adóbehajtás terén, a GDP-arányos költségvetési bevételek a korábbi 26-ról 30 százalékra emelkedtek, de az állami kiadások sokkal gyorsabban nőttek, ezért a most alakuló kormánykoalíció legsürgősebb teendője a deficit csökkentése. Úgy vélte, gyors intézkedésekre van szükség, Románia jelenleg nem engedheti meg magának a „kísérletezgetéseket” és az előrehozott választásokat sem. „Azzal a parlamenttel kell dolgozni, amelyet a polgárok megválasztottak” – fogalmazott.
Nicușor Dan szerint a kormányra készülő Európa-párti erők szakértői a héten véglegesítik a deficitcsökkentésre vonatkozó azonnali és középtávú intézkedéscsomagot. A parlamentnek június 30-ig meg kell hoznia néhány számszerűsíthető hatású intézkedést, ami az új adminisztráció komolyságát és eltökéltségét tanúsító megnyugtató jelzés lehet a pénzpiacok és az Európai Bizottság számára. Az állami apparátus karcsúsításával megvalósítandó takarékossági intézkedések előkészítésére több idő kell, ezekről a második fél évben születik döntés – magyarázta.
Az elnök újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy az adóbehajtás hatékonyságának javítását a titkosszolgálatok prioritásává akarja tenni. Szerinte ehhez nincs szükség a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) döntésére: az adóelkerülés már rajta van a nemzetbiztonságot fenyegető kockázatok listáján.
Arra a kérdésre, hogy nem jut-e ezáltal Románia abba a helyzetbe, mint Traian Băsescu elnöksége idején, amikor azzal vádolták a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI), hogy hatáskörét túllépve a korrupcióellenes harc ürügyén politikai tisztogatást végez, Nicușor Dan azt válaszolta, hogy a SRI csak információkat gyűjt, nem kap semmilyen különleges felhatalmazást, az ellenőrzéseket továbbra is az adóhatóság, az esetleges bűnvádi eljárásokat pedig az ügyészség végzi. Az elnök azt ígérte: a SRI élére civil igazgatót nevez ki, akinek legfőbb küldetése lesz őrködni azon, hogy a szolgálat ne lépje túl hatáskörét.
Nicuşor Dan tegnapi sajtótájékoztatóján kitért a közigazgatási átszervezésre is. „Egy valós területi-közigazgatási átszervezést 2028-nál előbb nem lehet végrehajtani, mert a polgármestereket, helyitanács-tagokat négy évre szóló mandátumra választották meg a polgárok, és ezt tiszteletben kell tartani” – hangsúlyozta. Rámutatott azonban, hogy 2027-ig alaposan át lehet gondolni ezt a kérdést. Az elkövetkező időszakban, 2025 második, 2026 első felében meg kell vitatni az átszervezés egy másik, a helyi és megyei önkormányzatok működésével kapcsolatos aspektusát, azt, hogy korlátozzák ezek alkalmazottainak számát a lakosok számához arányítva – szögezte le az államelnök.
Az államfő a Cotroceni-palotában sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy hétfőre elkészülhet az új kormányprogram első vázlata. Megjegyezte, az eddigi kormányalakítási tárgyalásokon nem beszéltek a miniszterelnök személyéről, csak a lehetséges forgatókönyvek kerültek szóba, nevek nem – szögezte le.