Következő lapszámunk június 10-én, kedden jelenik meg.
Emlékezés Jókaira
ILLYEFALVA. Ma ünnepi megemlékezéssel és fáklyás felvonulással elevenedik meg Jókai Mór szellemisége Illyefalva községben. A program: 18.30-tól Jókai Illyefalván – kiállítás a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet szervezésében, templomkerti séta; 19 órától esti áhítat a vártemplomban, Jókai közöttünk – Kalamár György színművész megjelenítésében, Mocanu-Prezsmer Erika előadóművész ünnepi műsora. Köszöntőt mond: Benkő Árpád Jenő, Illyefalva polgármestere; Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke; Pajtók Gábor Heves megye országgyűlési képviselője; ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület emeritus püspöke; Jókai háromszéki hagyatéka – Kiss Jenő ny. könyvtárigazgató. 20 órától néptánc, ének a bástyaszínpadon – Százlábú Néptáncegyüttes, István Ildikó és barátai; 20.40-től fáklyás vonulás a templomtól a Jókai Mór-szoborhoz, ahol a koszorúzás után köszöntőt mond Gáll Hajnalka konzul Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről.
SEPSISZENTGYÖRGY. A Művész moziban Várkonyi Zoltán Jókai-regény alapján készült 1966-os játékfilmjeit vetítik: ma 18.30-tól az Egy magyar nábob, szombaton 17.30-tól a Kárpáthy Zoltán látható a mozivásznon. A belépés ingyenes, a helyjegyeket előzetesen a mozi pénztáránál kell lefoglalni. ♦ A Bogdán Flórián-féle háznál, az épület előtti Jókai-emlékkőnél június 7-én, szombaton 19.30-tól megemlékezést tartanak Jókai Mór díszpolgárrá avatásáról. Az eseményen közreműködik a Magyar Férfidalárda Jakab Árpád karmester vezetésével. Műsoron: Erkel Ferenc: Éljen a haza, Giuseppe Verdi: Vitézek kara, Bartók Béla: Huszárnóta. A Székely Mikó Kollégium diákjai Dobra Judit magyar szakos tanár vezetésével előadják Jókai Mór Székely asszony című novellájára épült műsorukat. Az ünnepségen részt vesz Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. Műsorvezető: Dancsuly Helga, a Kónya Ádám Művelődési Ház munkatársa.
Ünnepi konferencia
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara (Csíki utca 50. szám) ma 9 órától tartja az agrármérnöki képzés tizedik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi konferenciát, amely egyben az egyetemi helyszín megalakulásának ünnepsége is. Köszöntőbeszédet mond Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke; Tonk Márton rektor; Dávid László korábbi rektor; Domokos József, a Marosvásárhelyi Kar dékánja; Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke; Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere; Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke; Náhlik András, a Sepsiszentgyörgyi Kar megbízott dékánja. Plenáris előadást tart 10 órától Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora; Fazakas Csaba – Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar, egyetemi adjunktus; 11.30-tól történeti visszatekintés: Nyárádi Imre István egyetemi docens, Marosvásárhelyi Kar; 12 órától meghívottak ünnepi gondolatai: Székely Gyula – Sapientia EMTE; Kassai Mária Katalin habil. docens; Jolánkai Márton prof. emeritus, MATE; 17.30-tól borkóstoló.
Könyvbemutató
Puskás Attila Alkonykor című könyvét június 10-én, kedden 17 órakor mutatják be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A szerzővel Ferencz Csaba újságíró beszélget.
Zene
GYERTYAFÉNYES KONCERT. A sepsiszentgyörgyi református vártemplomban ma 19 órától a Serenata koncertsorozat keretében különleges találkozás lesz fény és zene között, ahol a gitár (Szigeti Bence) és a cselló (Dénes Dorottya) szenvedélyes párbeszéde repít a mediterrán világ legszebb tájaira. A belépés díjtalan.
A KLARINÉT A VILÁG KÖRÜL című kamarakoncert, amelyet Ciprian Dancu klarinétművész és Anca Preda zongoraművész ad elő ma 19 órakor az Árkosi Kulturális Központban, lenyűgöző zenei utazást kínál a világ stílusainak és kultúráinak sokszínűségén keresztül. A programban Bartók Béla, Michele Mangani, Paquito D’Rivera, George Gershwin, Kovács Béla, Vittorio Monti és Francois Glorieux művei is elhangzanak. Egy jegy ára 20 lej.
ORGONÁK ÉJSZAKÁJA. Nagy László Adrián orgonaművész és Nagy Bernadett fuvolaművész közös hangversenyére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban június 7-én, szombaton 20 órától. Honlap: orgonakejszakaja.hu.
ROCKORATÓRIUM. Gidófalván június 8-án, vasárnap 18 órától az Erdős Gábor Művelődési Házban az alsótömösi csata alapján készült Magyarok fénye című rockoratóriumot játsszák. A belépés ingyenes.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16.30-tól Mágikus állatok iskolája 3. – Az erdő napja (románul beszélő), 16.45-től Lilo és Stitch – A csillagkutya (magyarul beszélő), 18.45-től Reménytelenül – József Attila pszichoanalízise (magyar dráma), 20.30-tól Karatekölyök – Legendák (magyarul beszélő), 20.45-től Balerina (román feliratos); szombaton: 11 órától Lilo és Stitch – A csillagkutya (magyarul beszélő) és 11.15-től románul beszélő, 16 órától Hegyizene (magyar természetfilm az Erdélyi-szigethegységről), 16.30-tól Mágikus állatok iskolája 3. – Az erdő napja (magyarul beszélő), 18.30-tól Hogyan tudnék élni nélküled? (magyar zenés vígjáték), 20.30-tól Balerina (magyarul beszélő), 20.30-tól Karatekölyök – Legendák (román feliratos); vasárnap: zárva.
Hitvilág
ÖNSEGÍTŐ CSOPORT. Szombaton 10.30–12 óráig Kurta Fruzsina pszichológus az Elengedéseink önleltáros csoportba várja az érdeklődőket a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház épületében.
SZENTMISE AZ ÉRETTSÉGizőKÉRT. A Szent József-templomban vasárnap a 12 órakor kezdődő szentmisén az érettségizőkért, az érettségizőkkel fognak imádkozni.
Röviden
A PÜNKÖSDI BÚCSÚ részletes programját lapunk 10. oldalán találják.
KÖZÖSSÉGI PIKNIK. Vasárnap az önkormányzat közösségi piknikre hívja a sepsiszentgyörgyieket, hogy megünnepeljék az Állomás negyedi tó újranyitását. Az eseményre 12 és 23 óra között kerül sor: kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínál kulturális, zenés, filmes programokat, továbbá sütemény- és péksüteményvásár is lesz.
A TEGA RT. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékot, régi ruhákat szállít el ma és kedden Ozsdolán. • A pünkösdi ünnepek alkalmából a Tega Rt. irodái június 9-én, hétfőn zárva tartanak. A hulladékelszállítás ezen a napon is a megszokott program szerint zajlik, így a szolgáltatás zavartalanul folytatódik.
NYÁRI NYITVATARTÁS. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban június 3-ától életbe lépett a nyári nyitvatartási rend: keddtől vasárnapig naponta 9–17 óráig látogatható az intézmény (hétfőn zárva). Tárlatvezetésre, illetve csoportos látogatásra is van lehetőség – részletek az sznm.ro honlapon.
INGYENES HALLÁSVIZSGÁLAT. Felsőrákoson az unitárius egyházközség szeretetotthonában június 17–18-án 9–15 óráig ingyenes hallásvizsgálatot végez Crăciun Emőke audiológus. Időpontot kérni a 0755 084 022-es telefonszámon lehet.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 22-6 óráig a Grigore Bălan úti Salvia I. (0267 313 513) gyógyszertár az éjszakai szolgálatos. Szombaton és vasárnap a bevásárlóközpontokban levő gyógyszertárakat is fel lehet keresni. 8–12 és 16–20 óráig vasárnap a Gróf Mikó Imre utcai Catena (0741 106 750), hétfőn az Oltmező úti Sepsi Value Centre programja szerint a Dr. Max (0726 301 340) patika tart nyitva. Kézdivásárhelyen ma a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961); hétfőtől a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton és hétfőn 9–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Kossuth Lajos utcai Hermann gyógyszertár (0745 822 449) tart nyitva.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön pénteken 14–19 és szombaton 9–14 óráig a Sport utca 9/5D alatti Dental Centrum fogászaton telefonos egyeztetés alapján (0743 455 556), szombaton és vasárnap 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) fogadják a sürgősségi eseteket.