Az, hogy az Európai Unió Bírósága végleg elutasította a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés ügyében benyújtott fellebbezést, bizonyítja, hogy az EU továbbra sem kíván foglalkozni a kisebbségvédelem kérdésével – jelentette ki tegnap Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője.
A politikus tájékoztatása szerint az Európai Unió Bírósága végleg elutasította a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés ügyében benyújtott fellebbezést, és ismételten helybenhagyta az Európai Bizottság döntését, amely szerint a brüsszeli testület nem kíván jogalkotási javaslatokat benyújtani a kezdeményezés alapján. Kijelentette: az uniós bíróság végleges döntésével az Európai Bizottság oldalára állt. A brüsszeli végrehajtó testület 2021-ben döntött úgy, hogy az EU-ban élő 50 millió nemzeti kisebbséghez tartozó ember és egymillió aláíró sürgetésére sem indít uniós jogalkotást a kisebbségek támogatása és védelme érdekében – hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett, a Minority SafePack célja az volt, hogy védelmet és támogatást biztosítson Európa őshonos nemzeti kisebbségeinek.
Vincze Loránt, mint a kezdeményezés koordinátora, kijelentette: a döntés éles ellentétben áll az uniós bíróság korábbi, a kezdeményezést támogató döntéseivel. Elmondta, az EU részéről érkező jelek egyértelműek voltak: továbbra sem kívánnak foglalkozni a kisebbségvédelem kérdésével, amely egyes tagállamok számára érzékeny téma. Ezt a szándékot – mint kiemelte – már a háromtagú bírói testület kinevezése is egyértelművé tette: ennek elnöke és egyik tagja is olyan országok állampolgára, amelyek a leghatározottabban ellenzik a kisebbségek ügyének európai rendezését.
„Noha célunkat nem sikerült elérnünk, nem adjuk fel. A Minority SafePack kezdeményezéssel sikerült európai szintű szolidaritást teremtenünk. Felhívtuk a figyelmet az őshonos kisebbségekre. A több mint egymillió aláírással, az Európai Parlament, a Bundestag, az Országgyűlés, a holland parlament és számos régió döntésével társadalmi és politikai támogatást szereztünk az ügynek, és sikerült a kisebbségek védelmét az EU napirendjére tűzni. Ezekre az eredményekre építve folytatjuk a küzdelmet az uniós kisebbségvédelemért” – fogalmazott a politikus.