Tóth Katinka Anna 19 éves siófoki főiskolás, az idei Anna-bál szépségkirálynője négyes fogattal indult sétakocsikázásra ― huszárbandérium kíséretében ― vasárnap délelőtt Balatonfüreden. A bálkirálynő Bóka István füredi polgármester társaságában ült a díszes hintón.
A szépségkirálynő udvarhölgyei szintén balatoni lányok: az első udvarhölgy, Szentesi Krisztina 18 éves balatonfüredi diáklány és a második udvarhölgy, Ódor Benigna 19 éves aszófői főiskolás Füred alpolgármestere, illetőleg a megyei közgyűlés alelnöke kíséretében indult sétakocsikázásra. Amerre a hintók elhaladtak, leállt a forgalom, az autók dudaszóval üdvözölték a szépségeket, a többezres nézősereg pedig tapsolt, éljenezett; így üdvözölték a fürediek és az üdülővendégek a 182. Anna-bál szépségkirálynőjét és udvarhölgyeit.
Tóth Katinka Anna vasárnap az MTI-nek elmondta: ajándékként kapta névnapjára, Anna-napra a báli részvételt, ahová édesapja kísérte el. Önmagáról annyit árult el, hogy nemzetközi üzleti főiskolán tanul Budapesten, beszél németül és angolul, s hogy van-e kedvese, az maradjon az ő titka. Végtelenül boldognak mondta magát, mert a névnapja még a füredi bálkirálynői koronát is ,,meghozta" neki, nagyon örül a csodálatos herendi vázának is és nem utolsósorban a szíriai ajándékútnak. Katinka Anna nem sokáig bálozott, éjfél után azonnal rohant haza Siófokra az édesanyjához, aki nagy örömében úgy fogadta bálkirálynő lányát, hogy az utcájukat és a családi házuk bejáratát végig kirakta égő gyertyákkal.
Cserép László, az Anna-bál főrendezője elmondta: eltekintve attól, hogy az eső és a vihar megakadályozta az éjszakai szabadtéri televíziós közvetítést, és elmaradt a mindig nagy tömeget vonzó utcabál is a mólónál, mégis az utóbbi évek egyik legsikeresebb Anna-bálja volt a mostani, telt házzal, háromszáz vendéggel, és jókedvükben sokan tényleg kivilágos-kivirradtig ropták a táncot.
A főrendező kitért arra is, hogy a négy éve alapított Kiss Ernő-díjat ― Gyurkovics Tibor, Kő Pál, Melocco Miklós és Sugár András után ― ezúttal Zettwicz Sándor budapesti nagyvállalkozó vehette át, aki jelentős értékű orvosi műszereket adományozott a füredi rendelőintézetnek, és mecénása az üdülőváros kulturális életének is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.